Hírek


/ 2010.10.14. 11:56:20 |

A Gáz utcai baleset szemtanúit keresi a rendőrség

 Székesfehérváron a Gáz utcában, 2010. október 8-án 20.20 perckor személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. A körülmények tisztázása érdekében az ügyben eljáró vizsgálók a balesetben érintett személyautó sofőrjének, illetve a baleset szemtanúinak jelentkezését kéri. Jelentkezni lehet személyesen Székesfehérváron, a Dózsa György út 3. szám alatt, vagy telefonon a 22/541-600/2048 számon, ahol a közlekedésrendészet munkatársai fogadják a hívásokat. 
/ 2010.10.14. 11:13:11 |

Nyitott Városháza - idegenvezető segítségével ismerhették meg a fehérváriak a város házát

 Az alakuló Közgyűlés délelőttjén megnyitották a Városházát a fehérváriak előtt. Az érdeklődők idegenvezető közreműködésével zajló séta során megismerhették a Városháza épületének történetét, megtekinthették az épületben található műalkotásokat. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városháza bemutatásakor elmondta, hogy 2013. Augusztus 20-án szeretné, hogy az egész ország Székesfehérvárra figyeljen, hiszen abban az évben lesz a 75. évfordulója az 1938-as Szent István évnek.
/ 2010.10.14. 08:50:19 |

Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák

Pénteken kezdődnek meg az őszi érettségi vizsgák, az írásbeliken és a szóbeliken mintegy 16.700 diák ad számot tudásáról középszinten és emelt szinten. Az írásbelik a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal indulnak, ezeket jövő hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a rajz, majd kedden a matematika és a földrajz érettségik követik. Az oktatási államtitkárság korábbi közlése szerint az őszi írásbeli érettségi vizsgák október 28-áig tartanak 161 intézményben.
/ 2010.10.14. 07:30:23 |

Délután kettő órától tartja alakuló ülését a város képviselőtestülete

 Csütörtökön délután kettő órától tartja alakuló ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A Helyi Választási Bizottság elnöke átadja a város polgármesterének és a képviselőknek a megbízólevelet, akik ez után leteszik esküjüket. A nyílt ülésen választ alpolgármestereket a testület, a tanácsnokokat, bizottsági tagokat és elnököket pedig zárt ajtók mögött választják meg. Az alakuló közgyűlést a Fehérvár Televízió és a fehervar.hu is élőben közvetíti.
/ 2010.10.13. 18:07:59 |

Több tucat betöréssel gyanúsítják a kedd hajnalban elfogott társaságot

 Kedd hajnalban egy szaküzletbetörést követően fogtak el a riasztásra érkező fehérvári járőrök két Tatáról érkezett rablót. A két fiatal férfi nagy értékű elektromos kézi szerszámot zsákmányolt, miután betörték a kirakatot. A csoport harmadik tagja önként jelentkezett a rendőrségen, miután tudomására jutott, hogy keresik. A kihallgatások során egy negyedik férfi neve is felmerült, akinek elfogására szerdán került sor.
 
/ 2010.10.13. 15:21:38 |

India magyarországi nagykövete látogatott Székesfehérvárra

 Gauri Shankar Gupta indiai nagykövetet fogadta ma dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városháza kistanácstermében. A találkozó protokolláris jelentőségén túl érdemi együttműködésről is szó esett a gazdaság és a kultúra területén. Székesfehérvár polgármestere a megbeszélést követően elmondta, hogy elsősorban az autóipar és az IT területen látják az együttműködés lehetőségét.
/ 2010.10.13. 14:05:17 |

Jótékonysági estet rendeznek az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére

Összefogott a bajbajutottakért Székesfehérvár Önkormányzata, Fejér Megye Önkormányzata és a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. Közös jótékonysági akciót szerveznek a vörösiszappal elárasztott területen élő emberek megsegítésére. A Fejér szikrák - a remény fényei címet viselő gálaestet november 2-án 18 órától rendezik meg a Vörösmarty Színházban. Az előadást a Fehérvár TV élőben közvetíti és a nézők telefonon is tehetnek majd felajánlásokat.
/ 2010.10.13. 12:18:34 |

November 12-14 között Székesfehérváron rendezik a Telenor Hoki Kupát

 November 12 és 14 között Székesfehérváron az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban rendezik a Telenor Hoki Kupát. Szerdán délelőtt a Magyar Király Szállóban a város polgármestere, a rendezvény védnöke dr. Cser-Palkovics András is ott volt a rangos sportesemény beharangozó sajtótájékoztatóján, melyen Tokaji Viktor és Horváth András játékosok mellett Kovács Csaba MJSZ szakmai alelnök, Ocskay Gábor szakosztály igazgató és Tóth István AV sportklub társelnök vett részt.
/ 2010.10.13. 11:33:21 |

Elmarad az Aida musical pénteki előadása

Az október 15-re a székesfehérvári ARÉV Csarnokba meghirdetett Aida című musical előadás technikai okok miatt elmarad. A jegyek a vásárlás helyszínén átválthatók az október 16-i előadásra vagy visszaválthatók. A darabot korábban 70 alkalommal játszották a Vörösmarty Színházban, most országjáró turné során tér vissza Székesfehér­várra.
/ 2010.10.13. 09:09:06 |

Okirat hamisító fehérvári férfi akadt horogra egy ellenőrzésen

Balatonkenesén horgászás közben "akadt horogra" egy 49 éves székesfehérvári férfi, aki saját magának hosszabbította meg horgászjegye, területi engedélye, és horgászigazolványa érvényességét, amúgy pedig a Fővárosi Bíróság már jó ideje körözte magánokirat hamisításért kiszabott büntetés letöltésének meg nem kezdése miatt. A balatoni vízirendőrök hétfőn tartottak ellenőrzést Balatonkenesén a horgászok között, amikor elkérték a székesfehérvári horgász engedélyét is.