Első alkalommal rendezik meg a Művészeti Egyetemek Találkozóját (MET), amelyen előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal és workshopokkal mutatkoznak be a különféle művészeti ágakban tanuló hallgatók április 13. és 15. között Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban.
Április 7-én, szombaton mutatják be Murakami Haruki Kafka a tengerparton című mágikus történetét Szikora János rendezésében a Vörösmarty Színházban. A világhírű japán író, Murakami Haruki World Fantasy-díjas regényéből Frank Galati készített csodálatos színpadi adaptációt. Az előadásban Szemző Tibor zenei alkotásaiból hangzanak el részletek.
Sorsolással indult a IX. Fehérvári Versünnep mentor-programja hétfőn délután a Vörösmarty Színházban, ahol a döntősök részvételével derült ki, hogy kik lesznek azok a művészek, akik segítik majd felkészülésüket. A sorsoláson Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Matuz János, a teátrum művészeti intendánsa és a Fehérvár Médiacentrum képviseletében Vakler Lajos, Penna Regia-díjas újságíró köszöntötte a diákokat.
A XXV. Fejér Megyei Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud gálaműsorát láthatták az érdeklődők vasárnap a Vörösmarty Színházban. Az elmúlt hétvégéken mintegy négyszázan léptek színpadra a Szabadművelődés Házában és a Tóparti aulájában, melyből a vasárnap délelőtti színházi gálán 33 produkció mutatkozott be.
A Vörösmarty Színházban telt ház előtt mutatkozott be a Székesfehérvári Balett Színház. A nemzetközi hírű profi táncosokból álló kortárs balett csoport „Blablabla” című műsorában négy eredeti történetet mesélt el a tánc nyelvén. Az est vendége volt az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes.
Beválogatták az idei POSZT versenyprogramjába a Vörösmarty Színház Halál Thébában című előadását. A darab érzelmeket kifejező tűpontos dialógjainak és Horváth Csaba egyedi mozgásszínházi világának találkozásából egy költői, érzéki előadás született. A POSZT fesztivált 2018. június 7-e és 16-a között rendezik meg Pécsen.
A Zeneakadémiát végzett, egykori ferences rendi szerzetes, aki zenei antikváriusként is a maradandót őrzi, egyedi élménnyel ajándékozta meg fehérvári követőit, Szeretnek a hallgatók című estjén. A műsorban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, - mintegy felütésként - Dubóczky Gergely dirigálásával, Rossini: A sevillai borbély nyitányával adta meg az alaphangot a kivételes színházi élményhez.
Március 22-én, csütörtökön 19 órakor a Vörösmarty Színházban lesz a Székesfehérvári Balett Színház a bemutatkozó estje. A nemzetközi hírű profi táncosokból álló kortárs balett csoport „Blablabla” című műsorában négy eredeti történetet mesél el a tánc nyelvén, az est vendége az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes lesz.
A nemzeti ünnep alkalmából idén a Vörösmarty Színház társulatából két művész vehetett át megtisztelő állami elismerést. Krisztik Csaba kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban, míg Blaskó Borbála kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült.
A Kafka a tengerparton című világhírű regény színpadi változatát Perczel Enikő és Keszthelyi Kinga fordításában Szikora János állítja színpadra, a magyarországi ősbemutató április 7-én lesz a Nagyszínpadon. Murakami Haruki könyvei és történetei Japánban és nemzetközileg is bestsellerek, műveit 50 nyelvre fordították le és több millió példányban adták el világszerte.