-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Prokofjevvel kezdődött a szimfonikusok ifjúsági hangversenysorozata
Elkezdődött a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat új évada a Vörösmarty Színházban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Dubóczky Gergely vezényletével Rómeó és Júlia történetét mutatta be a gyerekeknek, hét tánctételt játszva Prokofjev szvitjeiből. Ifj. Major István a zenekar igazgatója arról beszélt a fiataloknak a mű kapcsán, hogy a gyűlöletet csak szeretettel lehet feloldani. A hangversenysorozat zenekarépítéssel folytatódik decemberben.
2018.10.09. 08:20 |
"Régi legenda egy tiltott szerelemről - ahogy Prokofjev látta" címmel kezdődött a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat új évada a Vörösmarty Színházban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar szvit formájában játszotta Szergej Szergejevics Prokofjev legszebb dallamait.
Elkezdődött a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat új évada
Ifj. Major István zenekarigazgató köszöntötte az ifjú közönséget, és Shakespeare drámájának utóéletéről beszélt a gyerekeknek. A Prokofjev Rómaó és Júliája kapcsán azt is elmesélte, hogy az először megírt balett zenéjét túl bonyolultnak találta a zenekar, a művész azonban hitt az alkotásában, ezért írt belőle tánctételeket.
A koncerten a zenekar Dubóczky Gergely vezényeltével hét tételt mutatott be: megjelenítették a Montague-k és a Capuletek családját, az ébredő veronai utcákat, az álarcosbált, Tybalt halálát, majd a három utolsóban a szerelemesek búcsúját és tragédiáját. A háttérben a közönség a 2013-as angol-svájci-olasz filmfeldolgozásból válogatott jelenetekből kapott segítséget a történet elképzeléséhez.