Decemberben ismét láthatja a közönség a Székesfehérvári Balett Színház első nagybalettjét, a Diótörő című családi balettet Egerházi Attila rendezésében és koreográfiájával.
A magyar színháztörténet egyik meghatározó alakjának, Domján Editnek az alapítványa, tehetséges fiatal, vidéken játszó, 40 év alatti színésznők művészetének elismerésére hozta létre a díjat, melyet évente egyszer adnak át. Az idei díjazott Varga Lili, a Vörösmarty Színház színésznője.
Betegség miatt elhalasztják a Nagyszínpadon és a Pelikán Fészekben a Vörösmarty Színház 2-2 előadását. A pótlásokról hamarosan tájékoztatják a nézőket!
November 4-én, szerdán 19 órakor újra Carmen a Vörösmarty Színházban! A háromfelvonásos táncszínházi est Alexander Ekman Szeszély, valamint Egerházi Attila Carmen és Aritmia című koreográfiáiból áll.
Másodszorra is el kell sajnos halasztani betegség miatt Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatóját. Szombaton este lett volna az évad elejéről ugyancsak betegség miatt elhalasztott darab bemutatója, melyet négy rendező, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János vitt színpadra.
Kiállításmegnyitóval indul a szombat este a Vörösmarty Színházban. Kocsis András Sándor képzőművész ...és mégis egyek vagyunk! című tárlatát 17.15 órától láthatja a közönség, majd 18 órakor kezdődik Az ember tragédiája 2. bemutatója.
Szombaton este lesz az ősbemutatója Az ember tragédiája 2.0 darabnak, melyet négy rendező, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János vitt színpadra. Eredetileg szeptember elején lett volna a bemutató és egyben az évadkezdés is a színházban, de sajnos a járványhelyzet és megbetegedés miatt ezt mostanra kellett halasztani.
Az ember tragédiája 2.0 sajtópróbája előtt, a Jávor Ottó téren Darvasi László, Márton László és Závada Pál, valamint a négy rendező, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János jelenlétében avattuk fel Az ember tragédia 1. bemutatója alkalmából ültetett díszalmafához készült emlékkövet.
A Székesfehérvári Balett Színház 2020. október 14-én, szerdán 19 órakor mutatja be Carmen című, három felvonásos táncszínházi estjét Alexander Ekman Szeszély, valamint Egerházi Attila Aritmia és Carmen című koreográfiáival a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.