Október 24-én van a magyar operett napja. A jeles alkalmat együtt ünnepelhetjük hétfőn a Vörösmarty Színház előtt, ahol Keller János egy operettcsokorral örvendezteti meg a közönséget.
Novemberben ismét lesz Fame, A Padlás, Az egérfogó, egy kis Julius Caesar-blokk, bemutatkozik az Adáshiba hazai pályán, Vadak ura, a kisszínpadokra pedig visszatér Mikve, A cégvezető, A Vágy nevű villamos és a Dolgok, amikért érdemes élni. És amikre érdemes már most jegyet váltani!
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Farkas Ferenc sorozatának második estjét Romantikus Est címmel, október 24-én, hétfőn 19 órakor rendezik a Vörösmarty Színházban. A koncerten Muszorgszkij, Chopin és Franck művek csendülnek fel.
Az olvasópróbával megkezdődött a Vörösmarty Színházban a felkészülés a Beatles.hu című előadásra. Nagy teremben, sokan gyűltek össze az első találkozóra, kíváncsian várva a rendező Forgács Péter szavaira. A bemutató december 3-án lesz.
Szombaton mutatta be a Vörösmarty Színház a Julius Caesart, a darabot mostantól számos alkalommal nézheti meg a közönség. A főbb szerepekben Gáspár Sándort, Sághy Tamást, Sarádi Zsoltot és Krisztik Csabát láthatjuk, velük október 14-én, pénteken a Színház Kávézójában az előadás előtt is találkozhatunk.
Az irodalom és a táncszínház találkozik Örkény István, L. Simon László művei és Egerházi Attila koreográfiái által a Székesfehérvári Balett Színház Percről Percre című bemutatóján, melyet 2022. október 27-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Nemzeti Színházban, október 31-én, hétfőn 19 órakor Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban láthat újra a közönség.
Szép hagyomány a város kulturális életében, hogy a színházi évad első premierje keretében adják át a Pro Theatro-díjat, amellyel Székesfehérvár Önkormányzata ismeri el a színházi világban dolgozók munkáját. Idén a Bagó Bertalan rendezte, Shakespeare Julis Ceasar darabbal indult a Vörösmarty Színház 2022/2023-as évada.
Október 8-án a székesfehérvári Vörösmarty Színházba költözik egy rég elfeledett Róma. Ami akár ma is lehet. Ami itt is lehet. Ami bárhol lehet. Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan vitte színpadra. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián.
Cintányéros cudar világ címmel szervezett a Vörösmarty Színház évadnyitó mulatságot. Kulisszajárás, Activity, gyorsöltözés, női jóga, próbabetekintő, fotósarok, különleges városnézés, zenés műsorok, kedvezmények és nyeremények várták a közönséget egész szombaton a Vörösmarty Színházban.
A Vörösmarty Színház értesíti kedves közönségét, hogy a szeptember 23-ra és 27-re meghirdetett Szentivánéji álom című előadások elmaradnak. Az egyik főszereplő, Ladányi Júlia sajnos tüdőgyulladást kapott, így nem tud színpadra lépni.