Online színházi premierre készül a Vörösmarty Színház. Január 29-én, pénteken Márton László Carmen című darabját mutatja be a társulat Horváth Csaba rendezésében, Petrik Andreával és Krisztik Csabával a főszerepben.
A Vörösmarty Színház kinyitotta kapuit a város zenészei, táncosai és színészei előtt, hogy a magyar kultúra napján a fehérváriak otthonába eljuthassanak a magyar és helyi kultúra értékei, a televíziós, illetve online közvetítésen keresztül. Székely és csángó néptánc, Beliczay Gyula Vonósszerenádja, balett etűdök és a Játék a kastélyban egy részlete voltak a gálaest műsorelemei, amikkel az előadóművészek a színház izgalmas helyszíneire vitték magukkal a nézőket.
Kabarészerda címmel új sorozatot indított a Vörösmarty Színház. Az első részekben Vadnay László örökbecsű írásaiból Hacsek és Sajó jeleneteit hallgathatják meg a könnyed, humoros párbeszédek kedvelői. A darabok Hargitai Iván rendezésében kerülnek a rádióhallgatók elé.
Összművészeti gálaműsorral ünnepli Székesfehérvár a Magyar Kultúra Napját január 22-én. A kultúra helyi képviselői a Vörösmarty Színházba viszik magukkal a nézőket, hogy a komolyzene, a balett, a néptánc és a színművészet egy-egy szeletéből adjanak ízelítőt. A járványhelyzet miatt a rendezvényt online, a Fehérvár Televízió és a város honlapjának élő közvetítésén keresztül követheti a közönség. A Belvárosban szabadtéri kiállítás nyílik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében.
Kabaré Szerda néven január végén új sorozatot indít a Vörösmarty Színház. Az első részekben Vadnay László írásaiból, a Hacsek és Sajó-ból hallgathatnak jeleneteket a Vörösmarty Rádió, valamint a teátrum Mindig Veled! podcast csatornájának hallgatói.
Január 10-én gurult be az e-Színház színpadára Esterházy Péter és a Vörömarty Színház Mercedes Benze, amit továbbra is elérhetnek az online platformon.
Derzsi János színművész, a Vörösmarty Színház tagja, aki szinte minden színházat bejárt - jószerivel egész Magyarországon - sok mindent látott, de szerinte a fehérvári társulat az ország egyik legjobb társulata.
Nemcsak könyveket, hanem zenei anyagot is kölcsönözhetünk a könyvtárból a járványhelyzet idején. Jó hír, hogy a Zenei részleg kínálatában új kották és hangoskönyvek között tallózgathatunk.
Vasárnap este debütál az e-Színház online felületén a Vörösmarty Színház nagysikerű Mercedes Benz című előadása. Jegyeket az eszinhaz.hu-n tudnak váltani a nézők 10-én 16:50-ig. A magyarországi ősbemutató 2019-ben, a Vörösmarty Színházban volt Szikora János rendezésében, Seress Zoltánnal, Andrássy Mátéval és Sághy Tamással a főszerepben.
A Régimódi történet című hangjáték legújabb epizódjait szombatonként 18 órától hallgathatja a közönség a Vörösmarty Rádió hullámhosszán. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással.