A megszokottnál szerényebben, de az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár idén az állam- és városalapító szent királyra. A Koronázási Ünnepi Játékokon középkori hangulatot teremtenek a hagyományőrző csapatok, régizenészek járják az utcákat és gólyalábasok is mókáznak a látogatók között a belvárosban. A Koronázási Szertartásjáték pedig az Aranybullánál lesz.
A Vörösmarty Színház augusztus 3-án tartotta ünnepélyes évadnyitóját. A Nagyszínházban összegyűlt társulat jelenlétében vette át „Az évad legjobb színésze” díjat Nagy Péter. Kicsit félszegen nyilatkozott arról, hogy nem is tudja, megérdemelte-e. Aki azonban látta színpadon az elmúlt évadokban, nyugodt szívvel mondhatja: megérdemelte.
Nyíregyházára utazik a Játék a kastélyban alkotógárdája augusztus végén, a Vidor Fesztilválra. A vidám darabokat felvonultató seregszemlén augusztus 27-én, csütörtökön, este héttől nézhetik meg az előadást a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.
A Vörösmarty Színház művészei Szilágy Eszter Anna Noncoronat című darabjával neveztek a TRIP és a Litera által meghirdetett Karanténdráma-versenyen. A Hargitai Iván által rendezett felolvasószínházi előadás videója már elérhető az intézmény Facebook-oldalán.
A színház törzsbérletesei július 15-éig újíthatják meg régi helyüket változatlan jegy- és bérletárak mellett. Ebben az évadban annyi derűs és szellemes darabot mutat be a társulat, amit talán eddig egy évadban soha.
Július 11-én, szombaton délután folytatódik a Művészkorzó Székesfehérváron. Ezen a hétvégén többek között utcatáncot, harcászati bemutatót, valamint egy vonós trió kamarazenei koncertjét láthatja, hallhatja a közönség a Belvárosban.
Hétvégre újra online programot kínál a Vörösmarty Színház, a facebookon és youtube csatornájukon július 3-án, pénteken, este hét órától vetítik Szabó Magda Régimódi történet című művéből készült előadást.
Pénteken este a Lear király előadásával folytatódik a színház Élmény:Otthon-sorozata. A Shakespeare-klasszikust 2014-ben Bagó Bertalan vitte színpadra Cserhalmi György főszereplésével – a vetítést 19 órától követhetjük.
Madách Imre klasszikus drámai költeményének előadásával a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tisztelgett a Vörösmarty Színház 2018 decemberében. Az egyedülálló színháztörténeti vállalkozás ma 19 órától látható a színház Facebook és Youtube oldalán.