Ünnepi gálaesttel köszöntötték a városunkban szolgáló katonákat szerdán este a Vörösmarty Színházban, a Magyar Honvédelem napja alkalmából. Az eseményen átadták a Gyuricza Emlékgyűrűt és a Sipos Gyula-díjat is. A város által alapított elismerést Topor István ezredes, a magyarországi NATO Erőket Integráló Elem parancsnoka vehette át.
Érdekes foglalkozásra invitálta a Vörösmarty Színház az ifjakat. Az UNICEF és a Színház közös programja részeként az Antigone című darabot beszélték meg a középiskolásokkal a Lelki Egészségóra és közönségtalálkozó során.
Mandalák képeken és szőnyegen, tájképpé formálódó színek és fények – Parádi Kriszta grafikus és Pálinkás Mariann képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás május 13-án, pénteken a Vörösmarty Színházban. A Szinergia című tárlatot Tongori Péter buddhista tanító, Garbhadípa Alapító nyitja meg 18.15 órakor a Galérián.
Május első hétvégéjén a gubancos szerelmek és a hatalmas fémgolyók játszották a főszerepet a Horváth Csaba által rendezett Szentivánéji álom című előadásban. A premierközönség soraiban Nádasdy Ádám, a fordító is helyet foglalt.
Horváth Csaba rendezésében láthatja a közönség Shakespeare klasszikus szerelmetes vígjátékát május 7-től a Vörösmarty Színházban. A rendező szerint alapvetően a Szentivánéji álom egy bonyolult történet: „Benne van a természettel való szembesülés, másrészt fel lehet fogni próbatételnek is a szerelmespárok esetében."
Ismét jótékonysági előadást szervez az Értékmentők csapata. A népszerű Ugorj be most! című előadásban a Vörösmarty Színház színművészei szórakoztatják a közönséget.
A hagyományoknak megfelelően idén is az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola adott ünnepi gálaműsort a tánc világnapja alkalmából. A gálán adták át a Nyugat Magyarországi Néptáncszövetség által alapított Pesovár Ernő emlékplakettet is Botos Józsefnek a néptáncörökség gyűjtésében, kutatásában elért kiemelkedő teljesítményéért.
Folytatja igazgatói munkáját a Vörösmarty Színház élén dr. Szikora János. A jelenlegi direktort újabb három évre választotta meg pénteki ülésén Székesfehérvár Közgyűlése. Egyedül ő pályázott a posztra, megválasztásáról sajtótájékoztatón számoltak be a Közgyűlést követően a Városházán.
Teltház és óriási siker lett a jussa megérdemelten a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulatának. Tegnap este a Tóték című előadással vendégeskedtek nálunk, de a tapson és a jelenen túlmutatva, a jövő építésének ígéretét is megkapták.