Szűnni nem akaró vastaps közepette mutatták be Bagó Bertalan rendezésében a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című Camoletti vígjátékot. Megérte várni az évadkezdésre, óriási sikerrel mutatta be a Vörösmarty Színház az évad első előadását. Részletes beszámoló a darab sajtópróbájáról!
A nehezen beinduló évad – az egész szeptemberi műsor elhalasztása – úgy tűnik most mégis berobbant a Vörösmarty Színházban. Október 9-én egy olyan rendhagyó formában találkozhatott a társulat újra a közönséggel, ami országszerte egyedülálló volt.
Kerek évfordulóhoz érkezett a kortárs magyar színházművészet meghatározó személyisége, rendezői generációjának egyik legjelentősebb alkotója, Szikora János.
Finisébe érkezett a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjáték próbafolyamata a Vörösmarty Színházban. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.
A Székesfehérvári Balett Színház 2020. október 14-én, szerdán 19 órakor mutatja be Carmen című, három felvonásos táncszínházi estjét Alexander Ekman Szeszély, valamint Egerházi Attila Aritmia és Carmen című koreográfiáival a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Az új darab, a Carmen próbájára csütörtökön délelőtt ellátogatott Székesfehérvár polgármestere is.
Óriási várakozással tekint a Vörösmarty Színház társulata október második hétvégéjére, hiszen végre hivatalosan is megkezdheti új évadát a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban vígjáték bemutatójával.
Óriási várakozással tekint a Vörösmarty Színház társulata október második hétvégéjére, hiszen végre hivatalosan is megkezdheti új évadát. Október 9-én, péntek délután ezért egy különleges meglepetésműsorral készül a társulat: zenés, szórakoztató programok várnak mindenkit, így végre a közönség és a társulat újra együtt lehet.
Újratervezés után, a járványügyi rendelkezéseket figyelembe véve a Vörösmarty Színház társulata újabb fába vágta fejszéjét. Némi átszervezés után az évad egyik bemutatóját előrébb hozta a teátrum, így az olvasópróbával elkezdődött a Boeing, Boeing – leszállás Párizsban című légies vígjáték feszített tempójú próbafolyamata. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét a tervek szerint október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.
A múlt héten derült ki, hogy egyik társulati tagunk koronavírus tesztje pozitív lett. A Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve megtörtént a kontaktkutatás, majd a szűrés. Ennek eredményeképp sajnos több társulati tagunknál is kimutatták a koronavírus fertőzést. A Vörösmarty Színház vezetősége ezért azt a felelős döntést hozta - nézőink és munkatársaink egészsége érdekében -, hogy a teljes szeptemberi műsorát elhalasztja.
Amennyiben tüneteket észlel gyermekén, semmiképpen ne engedje őt közösségbe! Abban az esetben se küldje a gyermeket iskolába, óvodába vagy bölcsődébe, ha magán, vagy családtagjain tüneteket észlel! Ebben az esetben maradjanak otthon, és vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal!