Június közepén zárták le a balesetveszélyessé vált Vásártéri úti felüljárót, azóta a statikai vizsgálatok és a felújítási tervek is elkészültek. Kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt jóval kisebb forgalomra méretezett szerkezet komoly műszaki beavatkozást igényel.
Hétfőn újabb baleset „igazolta”, hogy mielőbb szükség van az „Auchan-körforgalom” kapacitásbővítésére. Az Önkormányzat fontosnak tartja, hogy az idei tervezés után a jövő év már a kivitelezésről szóljon.
Hat autó ütközött az M7-es autópályán, Székesfehérvár térségében. Az esethez a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak és áramtalanítják a járműveket. Az érintett útszakaszt, a Balaton irányában teljes szélességében lezárták. A mentők is a helyszínen vannak.
A Pozsonyi út - Zsolnai út kereszteződésben várhatóan a szeptember 9-i héttől ideiglenes körforgalmat alakítanak ki, majd ezt követően, a tapasztalatok birtokában épülhet meg a végleges körforgalom. Az ideiglenes körforgalom miatt áthelyezik a buszmegállót is, amire a Zsolnai úti járda felújítását követően kerül sor.
Két autó ütközött össze Székesfehérváron, a Géza utca és a Kadocsa utca kereszteződésében. A balesethez a székesfehérvári tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. A helyszínre mentők is érkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.
A munkálatok még augusztusban elkezdődnek, és előreláthatóan két hét alatt készül el a kivitelező. Ez idő alatt nem lehet autóval megállni a területen. A burkolatfelújítást követően felfestik a parkolóhelyeket is illetve kialakítcák a mozgáskorlátozott parkolókat.
Az augusztus 20-i ünnepi programok miatt kedden parkolókat zárnak le a Kossuth utcában és a Szent István téren. A Fehérvári királyok menete program idején szakaszos lezárást vezetnek be az érintett útszakaszon a Koronás Parktól a Zichy ligetig. Kérik a lakosok és gépjárművezetők türelmét.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. székesfehérvári ügyfélszolgálati irodája az M7-es autópálya melletti pihenőből a városba költözik. Szeptember 2-ától már új helyen, a Berényi út 13. szám alatt, a megszokott nyitva tartási időben, ingyenes parkolási lehetőséggel várjuk partnereinket és vásárlóinkat.
Az augusztus 17-én kezdődő négynapos hosszúhétvége egyik napján sem kell parkolódíjat fizetni Székesfehérváron. Az ingyenes parkolásról minden érintett értesül, hiszen nem működnek majd a parkolóautomaták a városban és telefonon sem lehet majd parkolójegyet vásárolni. A történelmi belvárosba, ami kiemelt parkolási zóna ezen időszak alatt is csak engedéllyel lehet behajtani!