Lezárások lesznek jövő héten a Királyi Napok programjaihoz kapcsolódóan

A Székesfehérvári Királyi Napok programsorozatának több rendezvényéhez kapcsolódóan lesz forgalomkorlátozás a jövő hét folyamán. Út- vagy parkolólezárásra, illetve ideiglenes forgalomkorlátozásra kerül sor az öreghegyi Bory téren és a Belvárosban a Mátyás király körúton, a Zichy ligetnél, a Kossuth utcában és a Szent István téren. Az érintett autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.
2020.08.13. 14:30 |
Lezárások lesznek jövő héten a Királyi Napok programjaihoz kapcsolódóan

Forgalomkorlátozások a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvényeihez kapcsolódóan:

  • Augusztus 18-án 18 órától augusztus 20-án 8 óráig teljesen lezárják az Öreghegyi Közösségi Ház előtti parkolórészt (a Fiskális út felől).
  • Augusztus 19-én 6 órától 23 óráig lezárják a Bory téren a buszforduló útszakaszt.
  • Augusztus 19-én 6-19 óra között lezárják a Bory téri parkolót.
  • Augusztus 19-én 15.40-16 óra között ideiglenesen lezárják a Fiskális-Pozsonyi úti körforgalmat, a szőlőműves szobrának megkoszorúzása idejére.
  • Augusztus 20-án 7 órától augusztus 23-án 20 óráig teljes szélességben lezárják a Mátyás király körút Ybl Miklós utca és Várkörút közötti szakaszát. Ugyanebben az időintervallumban zsákutcaként kétirányúsítják a Zichy ligetben az 1. számtól a 9. számig húzódó útszakaszt, a Mészöly Géza utca - Malom utca csomóponttól.
  • Augusztus 20-án 17-19.30 óra között a Felvonulás az óriásbábokkal áthalad a (Zichy liget-Fő utca-Városház tér-) Kossuth utca -Szent István tér útvonalon, időszakosan használva a közutat.

Változások a távolsági autóbuszok közlekedésében:

Augusztus 20-án (csütörtökön) üzemkezdettől augusztus 23-án (vasárnap) üzemzárásig a Mór, Zámoly, valamint Lovasberény irányából és irányába közlekedő országos és regionális járatok a Várkörút – Budai út – Autóbusz-állomás terelőútvonalon közlekednek.

A forgalomkorlátozásban érintett HELYI autóbuszjáratok:

„16”-os, „17”-es, valamint a „30”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban a
Mészöly G. u. – Zichy liget (északi oldal) – Dózsa Gy. út – Várkörút terelőútvonalon közlekednek. Kimaradó megállóhelyek: Szabadságharcos út (a „17”-es és „30”-as járatok esetében) Ybl Miklós lakótelep

26”, „26A”, „26G”, „27” és „38”-as jelzésű autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget (északi oldal) – Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u. terelőútvonalon közlekednek. Kimaradó megállóhely: Ybl Miklós lakótelep. Terelőútvonalon érintett megállóhelyek: Uszoda (Zichy liget irányába), III. Béla király tér (városközpont irányába), Szent Gellért utca (Autóbusz-állomás irányába).

A helyi autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak.

Felhívják a lakók és a gépjárművezetők figyelmét, hogy az augusztus 20-i ünnepi rendezvények miatt lezárják a Kossuth utcai parkolókat a Táncoló kislány szobortól a Petőfi utcáig mindkét oldalon, a Szent István téri parkolókat a Szent István tér 3. számtól (Levéltár) a Petőfi utcáig mindkét oldalon, valamint a Szent István tér 9. szám (Megyeháza) előtt. A lezárás augusztus 20-án, vasárnap 6 órától 20 óráig lesz érvényben. Kérik az érintett gépjármű-tulajdonosokat, hogy a fenti útszakaszokat hagyják szabadon. A környező parkolók közül a Petőfi utca további szakaszait és a Piac tér parkolóit ajánlják.

Közlemények

  1. Feloldották az útzárat

    Egy szennyvízvezeték meghibásodása okán kellett múlt pénteken zsákutcává alakítani az Árpád utcát. A javítási munkák miatt a Lövölde út szervizútján is útzárat kellett bevezetni, amelyet most feloldottak! A másik szakaszon azonban csak várhatóan április 1-jétől állhat vissza a forgalmi rend.

    2026.03.19.
  2. Megnyitott a Csitáry G Emil Uszoda - csőtörés után megérkezett a vízminta

    Megérkezett a vízmintavétel eredménye, amely negatív lett, így az uszoda minden medencéje és a szauna is újra használható. A szaunacsobbanókat csütörtökön töltik fel, azok holnaptól használhatók - adta hírül közösségi oldalán az uszoda.

    2026.03.18.
  3. Burkolatjavítás a Szent Flórián körúton

    Március 19-én, csütörtökön burkolatjavítási munkálatok zajlanak a Szent Flórián körúton (7-es számú főút), a Berényi úttól Veszprém felé haladó belső forgalmi sávban. A munkálatok idejére forgalomkorlátozást vezetnek be. Emiatt a Berényi út centrumból kivezető ágán a belső balra kanyarodó forgalmi sávot a munkavégzés időtartama alatt lezárják.

    2026.03.18.
  4. Fogadóórát tart március 19-én, csütörtökön Földi Zoltán önkormányzati képviselő

    Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője 2026. március 19-én, csütörtökön 17 órától tart fogadóórát a Királykút Emlékházban. A képviselő a 10. számú választókörzetben élőket 19 óráig várja a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatti épület emeletén található irodájában.

    2026.03.18.