Több mint kétszáz gyermek részvételével a héten elkezdődött a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó-közi Sportcentrumban. Székesfehérvár Önkormányzatának táborában számos ismeretterjesztő, sportos, ügyességi és kreatív szabadidős programon vehetnek részt a városban tanuló általános iskolások.
Megkezdődik a Budai út Seregélyesi és Lövölde út közötti szakaszának felújítása. Június 29-től, keddtől forgalomkorlátozás lép életbe a Hadiárva és a Seregélyesi út közötti részen, ahol a vízvezeték-kiváltási munkák miatt a Budai úton a gépjárműforgalom irányonként egy-egy forgalmi sávra szűkül, valamint nem lehet balra kanyarodni a Hadiárva utcára, és onnan balra nagyívben kifordulni.
Szerdán kezdődik meg a Budapest-Balaton kerékpárút Székesfehérvár-Polgárdi közötti szakaszának kivitelezése. A kivitelező Reaszfalt Kft. tájékoztatása szerint a június 30-án kezdődő munka még nem jár majd forgalomkorlátozással.
A Magyar Közút az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készített hőkamerás felvételeket. Jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet.
Jövő héten hétfőn reggel 8 órától egészen június 30-án, szerdán reggel 8 óráig lezárják a Selyem utca Sziget utca – Jancsár utca közötti szakaszát a gépjárműforgalom elől. A burkolathelyreállító munkálatok a Halász utca forgalmi rendjét nem érintik majd.
Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva, „A vasút világa – „sínes” álmok!” címmel rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatot hirdettek, amelyre az óvodás korosztálytól a felnőttekig bárki jelentkezhet. Az elkészült műveket digitális formában, a Közlekedéstudományi Intézet honlapján keresztül lehet benyújtani 2021. július 15-ig.
Közműépítési munkálatok miatt június 22-én keddtől előreláthatóan a hónap végéig lezárják a Semmelweis Ignác utcának a Szekfű Gyula utcát összekötő, orvosi rendelők közötti szakaszát. Kérik a közlekedők türelmét és körültekintését!
II. fokú hőségriadó van érvényben, minden közlekedőt türelemre és fokozottabb körültekintésre int a rendőrség, hiszen a hőséghez mindenki eltérően alkalmazkodik, és ez önmagában is jelentős veszélyforrás lehet a közlekedésben.
A mai és a holnapi napon aszfaltozás miatt lezárják a Homoksor Csíkvári út és Homoksor 54. szám közötti szakaszát. A csatlakozó utcák zsákutcaként működnek.