Átadták a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal újabb szakaszát, így Budapestről már kerékpárral is elérhető a Balaton. A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal összesen 108,2 km hosszából a Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti 27,4 km hosszú szakasz három részre bontva épült meg, így mostantól Székesfehérvárról a Balaton és a főváros is biztonságosan elérhető kerékpárral.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából kezdődik a 13-as és 81-es főutak gyorsforgalmi úttá építésének a környezeti hatásvizsgálati eljárása - írta Facebok oldalán Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő. Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es is négysávos lesz M81-es néven, ami a negyedik fehérvári M7-es csomóponton keresztül Sárbogárdig halad majd és ott ér össze a szintén előkészítés alatt álló M8-as úttal.
Szeptember 3-tól a Székesfehérvár–Komárom regionális vonalon az utasok visszakapják az egész napos mobilitás lehetőségét: kétóránként, ütemes menetrend szerint közlekednek az S150-es személyvonatok - számolt be közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára.
A Selyem és a Horog utca kereszteződésénél nemrégiben elkészült minikörforgalom közepe egy speciális, 3D-s felfestést kapott a napokban a jobb láthatóság érdekében. A körforgalomban három oldalról gyalogos-átkelőhelyeket is építettek járdakapcsolatokkal és közvilágítás is létesült.
A Bartók Béla téren rendezik meg augusztus 5-7-e között, péntektől vasárnapig az Alba Regia Fesztet. A rendezvény ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani: a Jókai és az Oskola utca nem lesz megközelíthető az Ady Endre utca felől.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Velencei-tó körül élők és nyaralók biztonságának, gondtalan kikapcsolódásának biztosítása érdekében a turisztikai idényben nemcsak gyalogos és gépkocsizó, hanem kerékpáros járőrszolgálatot is ellátnak. A kétkerekűn járőrözők a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, megakadályozása érdekében visszatérően ellenőrzik a turisták által frekventált területeket.
Hétfőtől újabb három elektromos Ikarus áll forgalomba Székesfehérvár közösségi közlekedésében, így összesen már öt elektromos busz járja a város útjait. Augusztusban és szeptemberben további hét elektromos busz érkezik. Az elektromos buszok többségében a 31-es, a 33-as, a 34-es, 43-as, 44-es járatokon fognak közlekedni.
Augusztus 1-jétől a közterülethasználat díjai mellett a parkolási díjak is változnak. Ezeket évek óta nem emelték Székesfehérváron, azonban a háborús helyzet okozta infláció sajnos városunkat sem kerülte el, és nem tarthatóak fenn tovább a jelenlegi árak.
A FEZEN ideje alatt, azaz július 26-31. között biztonsági okokból forgalomkorlátozásokra kell számítani a Mártírok útján és az Új Váralja sor környékén.
Augusztus elsejétől megváltoznak a helyi buszközlekedésben kapható jegyek és bérletek típusai, illetve azok díjai Székesfehérváron. Bevezetik az időalapú elektronikus jegyeket és bérleteket: lesz 90 perces, 24 órás és 72 órás jegy, emellett megjelennek a 15, 30 és 90 napos bérletek is, melyeket online, okostelefonon lehet megvásárolni.