Szerdán este lesz a Nemzetközi Néptáncfesztivál zárófelvonulása a Belvárosban. A Fehérvári Programszervező Kft. tájékoztatása alapján a Táncháztól a Mátyás király körúton keresztül az Alba Plazáig rendőri kísérettel vonulnak a táncosok, forgalomkorlátozásra, torlódása 18-20 óra között kell számítani.
A Tour de Hongrie 2. szakasza során úgynevezett mozgó útzár kíséri a kerékpáros karavánt, ami rövid ideig tartó, időszakos lezárásokat jelent a teljes útvonalon. A célterületen, Székesfehérváron 2018. augusztus 16-án csütörtökön útlezárásokra, forgalmi változásokra kell számítani. Útvonal részletesen a cikkben!
Átadták a forgalomnak a 62-es számú főút Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő 2,9 kilométer hosszú szakaszát, a fejlesztés európai uniós és költségvetési forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg.
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület munkája nyomán már huszadik alkalommal valósulhatott meg az az integrált „Testvértábor”, ahol a saját családjukból állami gondozásba kiemelt, más-más településeken élő vér szerinti testvérek nyaralhattak együtt egy hétig, Agárdon.
Az elmúlt két évben a Horvát István lakótelepen újult meg minden út és járda a 4. számú önkormányzati választókerületben. Ez a munka idén a Deák Ferenc utcában folytatódik, itt három ütemben újítják fel a belső utakat a lakótelepen. A munka elkezdődött és a kivitelező azon dolgozik, hogy mielőbb befejeződjön a felújítás első üteme.
Folytatódik a Vörösmarty tér és a Széchenyi út burkolatának felújítása. A beruházás következő fázisában aszfaltozási munkálatok miatt hétfőn és kedden forgalomkorlátozásokat, útlezárásokat vezetnek be két ütemben a Széchenyi út Horvát István út – Balatoni út, valamint a Vörösmarty tér Balatoni út – Budai út közötti szakaszán. A forgalomkorlátozás az autóbuszok útvonalát is érinti.
A Tour de Hongrie futamához kapcsolódóan forgalomkorlátozásokat vezetnek be szerdán és csütörtökön. Teljes lezárásra csütörtökön a célegyenes/célterület (Dózsa György út - Várkörút) környékén, valamint 17-19 óra között a verseny teljes városi útvonalán kerül sor. A teljes lezárás ideje alatt a helyi autóbuszjáratok nem közlekednek.
Szombaton és vasárnap a MÁV-START Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. nosztalgia hétvégével várta a vasútbarátokat, melynek keretében Nohab és Szergej mozdonyokkal közlekedtettek közforgalmú vonatokat Székesfehérvár és Tapolca között.
Július 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap a MÁV-START Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. nosztalgia hétvégével várja a vasútbarátokat, melynek keretében Nohab és Szergej mozdonyokkal közlekedtetnek közforgalmú vonatokat Székesfehérvár és Tapolca között, az alábbiak szerint.
Nyáron Fejér megye útjain is megnőtt a kerékpárral közlekedők száma, akiknél magasabb a baleseti kockázat. Ennek oka, hogy a kétkerekűeket a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve.