Vasárnap egészen késő délutánig az elektromos járműveké volt az utca a Rákóczi út - Várkörút kereszteződésében, ahol az érdeklődők a technika legújabb, már elérhető vívmányaival találkozhattak. Az elektromos autók széles palettája mellett elektromos robogók, sőt nagymotorok is kipróbálhatóak voltak.
Még több modern, kényelmes, környezetkímélő autóbusz érkezik Székesfehérvár helyi közlekedésébe. A Volánbusz célja, hogy a megújuló autóbuszflottával, a szolgáltatási színvonal emelésével hozzájáruljon az utasok elégedettségéhez, és egyre többen szavazzanak bizalmat a városban üzemelő helyi közlekedési közszolgáltatásnak.
Szórakoztató, ismeretterjesztő, hagyományőrző programok, zenés felüdülés, természetközeli élmények szolgálják a székesfehérváriak kikapcsolódását az előttünk álló hétvégén. A gazdag kínálatból mindenkinek lesz alkalma választani.
Álomautóm és Az utazás jövője címmel hirdetett rajzpályázatot óvodásoknak és alsó tagozatosoknak az Ivanics csoport székesfehérvári márkakereskedése. A tetszőleges technikával, A/4-es méretben készült alkotásokat - a szülői beleegyező nyilatkozattal együtt - október 11-ig kell benyújtani személyesen vagy postai úton.
Az elmúlt hetekben huszonegy darab MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz kezdte meg szolgálatát a Volánbusznál. Hamarosan további hat darab Credobus Inovell 12 típusú szóló busz is érkezik a megye útjaira. 2018 óta összesen 82 új buszt állított forgalomba a Volánbusz Székesfehérvár környékén.
Szeptember 26-án, vasárnap 10 órától a Rákóczi utca–Várkörút lezárt szakaszán találkozhatnak az érdeklődők a technika legújabb vívmányaival. Az érvényes jogosítvánnyal rendelkezők a járműveket ki is próbálhatják.
Hosszú kényszerszünet után újra nyugodtan és a korlátozások nélkül tekerhetnek át a kerékpárosok Székesfehérvár olyan részein, ahol máskor ez sokkal nehezebb. A felvonulást szervező Magyar Kerékpárosklubnál hisznek abban, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni.
Az elmúlt évekhez hasonlóan Székesfehérvár idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét nemzetközi rendezvénysorozatához, számos program valósul meg a városban. Ehhez kapcsolódóan szeptember 22-én, 25-én és 26-án az autósoknak forgalomkorlátozással kell számolniuk, valamint több autóbuszjárat is módosított útvonalon közlekedik majd. A szervezők mindenki megértését és türelmét kérik!
Lakossági fórum volt hétfőn este Börgöndön, ahol elhangzott, hogy sport és üzleti célú reptér valósulhat meg és nem lesz nem sem cargo, sem nemzetközi repülőtér. A településrész közösségi házának tervei elkészültek, a megépítésre jelenleg saját forrása nincs a városnak. A beruházáshoz forrást keresnek. A lakók kértek mindenkit, hogy tartsa be Börgöndön a 30 km/h-ás sebességkorlátozást!
A Budapest-Balaton kerékpárút 15,7 km hosszú Székesfehérvár és Polgárdi közötti szakaszán, a 7. számú főút Szabadbattyán belterületi részén a Nádor-csatorna felett új közös közúti és kerékpáros híd épül a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából, a Reaszfalt Kft. kivitelezésében.