iskola

2017.04.25 |
| 2017.09.29. 18:12:33 |

Hagyományőrző vásárral készültek Mihály napjára a Széna téri iskolások

A hagyományos Mihály-napi vásárok hangulatát idézték fel pénteken délután a Széna Téri Általános Iskola kisdiákjai és pedagógusai az intézmény előtti téren. Kézműves, kosárfonó, merített papír-készítő, keramikus, gyöngyös, mézeskalácsos is kínálta portékáját. Szent Mihály napja évszázadokon át a gazdasági év fordulóját jelentette, a pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról.
| 2017.09.29. 15:37:27 |

A Nebuló kupával kezdődött el a sárkányhajósok hétvégéje

Pénteken újra birtokba vették a sárkányhajósok a Csónakázó tavat. Az első napon a Nebuló kupa küzdelmeire került sor, szombaton pedig a hagyományos Sárkányhajó Fesztiválé lesz a főszerep, a felnőttek megmérettetésén idén 46 csapat indul majd.
| 2017.09.28. 19:15:00 |

Gorsiumos mesterek és tanítványaik közös kiállítása nyílt meg Öreghegyen

Tanár-diák” címmel nyílt meg a Gorsium Művészeti Szakgimnázium növendékeinek és tanárainak új kiállítása csütörtökön, az Öreghegyi Közösségi Házban. A kiállítás október 22-ig tekinthető meg.
| 2017.09.28. 11:27:07 |

Fehérváron üléseztek a Pedagógusok Szakszervezetének Fejér megyei titkárai

Évnyitó értekezleten találkoztak csütörtökön, Székesfehérváron, a József Attila Kollégiumban a Pedagógusok Szakszervezete Fejér Megyei Szervezete Titkárok Tanácsának tagjai. Az eseményen beszámoló hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről, meghatározták a közeljövő feladatait valamint a szakszervezet országos irodájának jogi szakértője tartott előadást a jogszabályváltozásokról.
| 2017.09.28. 09:00:28 |

Legyél Te is műsorvezető! - október 5-én lesz casting a Táska Rádióban

Castingot szervez jövő csütörtökön a Táska Rádió. Az induló tanfolyamra olyan 8-11. osztályosok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a szerkesztés-műsorvezetés iránt. A toborzót követően tanfolyam indul, a részletekről a rádió honlapján lehet tájékozódni.
| 2017.09.28. 08:01:37 |

Székesfehérvári programok a zene világnapján

Székesfehérvár idén is ünnepi programmal csatlakozik a zene világnapjához. Október 1-jén, vasárnap este az Alba Regia Sportcsarnokban fellépnek a város muzsikusai, gyermek- és felnőtt kórusai illetve itt adják át a Fricsay Richárd Zenei Díjat. Szeptember 29-én, pénteken délelőtt a Munkácsy iskola diákjai dalünnepre készülnek a Nemzeti Emlékhelyen.
| 2017.09.27. 15:55:18 |

Székesfehérvár legmobilisabb kisdiákjai jártak szerdán a Városházán

Az Európai Mobilitási Hét zárónapján rendezett Autómentes Napra meghirdetett „2017 Legmobilisabb Osztálya” címért versengő három legeredményesebb osztályát fogadta a Városházán, szerdán délután Székesfehérvár polgármestere. A végeredmény kihirdetésére is a Díszteremben került sor, hiszen a gyerekek nem tudhatták előre a végső sorrendet.
| 2017.09.26. 13:32:09 |

Úton a jövő iskolája felé – Rubik terem nyílt az István Király Általános Iskolában

"Újabb lépés a jövő iskolája felé..." mottóval, ünnepélyes keretek között nyitották meg a gyerekek sokoldalú képességfejlesztésére alkalmas, Rubik Ernőről elnevezett termet, kedden, az István Király Általános Iskolában. A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitó ünnepséggel együtt bemutatták a KIP-módszert (Komplex Instrukciós Program) és az iskola által alkalmazott stratégiai táblajátékokat is. 
| 2017.09.25. 16:04:57 |

Testnevelő tanárok és kilencedikesek tanulták az újraélesztést az I. Istvánban

Az újraélesztés technikáját sajátíthatták el kedden délután a kilencedikesek és a város testnevelő tanárai az I. István Szakgimnáziumban, ahol a "TEVAgy a Hős!" program keretében Klupács Péter mentő-technikus tanította a diákokhoz saját nyelvükön szólva az újraélesztést és beszélt arról a bátorságról, ami ahhoz kell, hogy földön fekvő embertársainkon merjünk és tudjunk is segíteni. 
| 2017.09.22. 18:34:24 |

Pedagóguskonferenciával és díjátadással ünnepelték Szent Gellért napját

Szent Gellért püspök-vértanú, Szent István király nevelőjének ünnepén égi pártfogójukra emlékeznek a katolikus iskolák. A pénteki ünnep alkalmából konferenciát rendeztek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, amelyre a Székesfehérvári Egyházmegye 9 oktatási intézményéből érkeztek pedagógusok, püspöki biztosok, az iskolák és az óvodák delegációi. Az eseményen átadták a Szent Gellért Érdemrend ezüst és arany fokozatát is.