A Székesfehérvári Szakképzési Centrum tizenegy iskolájának képzési kínálatával ismerkedhet meg az, aki április 4-én és 5-én ellátogat a Városház térre és a Fő utcára. A pályaorientációs fesztiválon az összes technikum képviselteti magát, megkönnyítve a választást a továbbtanulás előtt álló fiatalok számára.
Öntészeti technikáról, reformkori eseményekről és programozási nyelvekről is kérdezték a „III. Széchenyi Országos Műszaki és Közismereti” verseny döntőbe jutott csapatait. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetésre Balassagyarmatról, Budapestről, Győrből, Mátészalkáról, Nagykanizsáról és Vácról érkeztek csapatok.
Sportos helyszínen folytatódott az Adj egy ötöst! programsorozat. Az Arany EGYMI autista csoportjának diákjai és a Hétvezér Általános Iskola tanulói tartalmasan töltötték el együtt a csütörtök délután a MET Arénában. A közösségerősítő ügyességi feladatokat követően be is járták a multicsarnokot.
Győrffyné Urbán Erika a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola pedagógusa miniszteri elismerést vehetett át. A Miniszteri Elismerő Oklevél ünnepélyes átadóján jelen volt Török Szabolcs a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Baloghné Szücs Klára szakmai vezető asszony és Dr. Lórodiné Lajkó Ágnes a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatója is.
Rendhagyó énekórát tartott kedden délelőtt Székesfehérváron a Muzsikás együttes. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Szárazréti intézményeiben, valamint a Vasvári Pál Általános Iskolában tanuló diákok különleges zenei élménnyel lettek gazdagabbak.
Szakmai fórumot tartott a Nemzeti Pedagógus Kar Intézményvezetői Tagozata és Fejér Vármegyei Területi Szervezete pénteken délután a Városháza Dísztermében. Az alap- és középfokú iskolák vezetői többek között a közoktatás helyzetéről, az oktatási jogok érvényesüléséről, a pedagógus-továbbképzés rendszerének újdonságairól és a jövő iskolájának kihívásairól hallottak előadást.
Döntőjéhez érkezett az ARAK AKTIV HiPer versenysorozat pénteken délután a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban. A Székesfehérvári Tankerületből 32 iskola mintegy 160 tanulója szállt versenybe a leggyorsabb és legruganyosabb címekért. Összesítésben a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola nyerte a leggyorsabb és a legruganyosabb iskola címet.
Az idén is több száz iskolás és kíváncsi turista érkezett a kis Fejér megyei faluba, hogy láthassa a húshagyó keddi tikverőzés egyedülálló népszokását. Mohán minden év húshagyókeddjén a 14-20 év körüli legények tradicionális maskarába öltöznek: rongyszalagokkal gazdagon díszített bohócnak, fehérruhás szalmatöröknek, szerencsehozó kéményseprőnek, és a legfiatalabb alakoskodók lánynak.
A felelős pénzkezelés alapjait és a pénzügyi tudatosságot oktatják a Székesfehérvári SZC I. István Technikumban. Az intézmény csatlakozott az országos Pénzügyi Bázisiskola programhoz: egy sikeres pályázatnak köszönhetően kialakítottak egy oktatótermet, pedagógusokat képeztek és új eszközöket szereztek be. Az iskola felvállalta, hogy a saját tanulóin kívül más városi és vidéki iskolákat is segít a pénzügyi nevelés terén, erre az intézmények jelentkezhetnek.
Székesfehérvár 1956-os eseményeit, az azt követő megtorlást bemutató, valamint a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő kiállítás nyílt meg pénteken délelőtt a Vasvári Pál Általános Iskola pincegalériájában, ahol Tóth Ilona szigorló orvosnak is emléket állítottak. A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó szakmai nap a városi levéltárban előadásokkal folytatódott.