Szombaton újra várta vendégeit a Szent Mihály-napi Sokadalom a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A városrészi közösségépítő rendezvényen ezúttal is szerephez jutottak a helyi óvodások, iskolások, valamint volt hagyományőrzés, tánc és koncert is. A gyerekek kedvence, az Apacuka zenekar kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvölt.
Modern alumíniumipari ismeretek megszerzésére kapnak lehetőséget azok a diákok, akik a huszonöt év után újraéledő öntő-olvasztár és hengerész képzésbe bekapcsolódnak. A hiánypótló OKJ-s oktatási program első tanévét péntek délután nyitották meg a Magyar Alumíniumipari Múzeumban.
A hagyományos Mihály-napi vásárok hangulatát idézték fel pénteken délután a Széna Téri Általános Iskola kisdiákjai és pedagógusai az intézmény előtti téren. Kézműves, kosárfonó, merített papír-készítő, keramikus, gyöngyös, mézeskalácsos is kínálta portékáját. Szent Mihály napja évszázadokon át a gazdasági év fordulóját jelentette, a pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról.
Pénteken újra birtokba vették a sárkányhajósok a Csónakázó tavat. Az első napon a Nebuló kupa küzdelmeire került sor, szombaton pedig a hagyományos Sárkányhajó Fesztiválé lesz a főszerep, a felnőttek megmérettetésén idén 46 csapat indul majd.
“Tanár-diák” címmel nyílt meg a Gorsium Művészeti Szakgimnázium növendékeinek és tanárainak új kiállítása csütörtökön, az Öreghegyi Közösségi Házban. A kiállítás október 22-ig tekinthető meg.
Évnyitó értekezleten találkoztak csütörtökön, Székesfehérváron, a József Attila Kollégiumban a Pedagógusok Szakszervezete Fejér Megyei Szervezete Titkárok Tanácsának tagjai. Az eseményen beszámoló hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről, meghatározták a közeljövő feladatait valamint a szakszervezet országos irodájának jogi szakértője tartott előadást a jogszabályváltozásokról.
Castingot szervez jövő csütörtökön a Táska Rádió. Az induló tanfolyamra olyan 8-11. osztályosok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a szerkesztés-műsorvezetés iránt. A toborzót követően tanfolyam indul, a részletekről a rádió honlapján lehet tájékozódni.
Székesfehérvár idén is ünnepi programmal csatlakozik a zene világnapjához. Október 1-jén, vasárnap este az Alba Regia Sportcsarnokban fellépnek a város muzsikusai, gyermek- és felnőtt kórusai illetve itt adják át a Fricsay Richárd Zenei Díjat. Szeptember 29-én, pénteken délelőtt a Munkácsy iskola diákjai dalünnepre készülnek a Nemzeti Emlékhelyen.
Az Európai Mobilitási Hét zárónapján rendezett Autómentes Napra meghirdetett „2017 Legmobilisabb Osztálya” címért versengő három legeredményesebb osztályát fogadta a Városházán, szerdán délután Székesfehérvár polgármestere. A végeredmény kihirdetésére is a Díszteremben került sor, hiszen a gyerekek nem tudhatták előre a végső sorrendet.
"Újabb lépés a jövő iskolája felé..." mottóval, ünnepélyes keretek között nyitották meg a gyerekek sokoldalú képességfejlesztésére alkalmas, Rubik Ernőről elnevezett termet, kedden, az István Király Általános Iskolában. A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitó ünnepséggel együtt bemutatták a KIP-módszert (Komplex Instrukciós Program) és az iskola által alkalmazott stratégiai táblajátékokat is.