Izgalmas napra ébredhettek 2023. március 20-án a székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum diákjai, hiszen a szervezők érdekfeszítő tájékoztatókkal és előadásokkal várták őket a nevelési-oktatási intézményben. A program célja, hogy a fiatalokat minden életkorban az annak megfelelő formában készítse fel a felnőtt életre, a továbbtanulásra, életpályájuk megtervezésére.
Óvodás és iskoláskorú gyermekeknek hirdetett rajzpályázatot a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár. A pályamunkákat március 20-án, hétfőig várják.
Elkezdődött a hagyományos Vasvári Hét a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskolában. A hétfő reggeli megnyitón a tanulók adtak prózai-zenés műsort, Laczkó Gábor igazgató felidézte a névadó élettörténetét, majd Viza Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg a két és fél hétig tartó ünnepi programsorozatot.
Pénteken délelőtt rendezték meg az Aranykéz Középiskola és Szakiskola szokásos smink- és fodrászversenyét, az Aranykéz Kupát. A versenyen több iskolából és korosztályból is érkeztek versenyzők, akik idén a Mentsük meg a Földet! tematika mentén dolgoztak.
Az áprilisi beiratkozások előtt a város általános iskolái nyílt tanítási órákkal, iskolanyitogató foglalkozásokkal, tájékoztatókkal várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket.
Raklapból készült bútorok, tárolók, virágok és fák színesítik hamarosan a Székesfehérvári SZC I. István Technikum udvarát. A diákok fizikai és mentális jólétét szolgálja majd az a kis oázis, amelynek tervét az iskola öt diákja alkotta Wild Art & Design csapat készítette. Az UNICEF Rajtad áll a jövőd! versenyén 300 ezer forintot nyertek a projekt indítására.
Pénteken reggel ülésezett Székesfehérvár Önkormányzatának Közgyűlése. A testület egyperces néma csönddel emlékezett az egy éve kirobbant orosz-ukrán háború áldozataira. Kiírták a közbeszerzését a Kodolányi János Gimnázium teljes felújítására és bővítésére. Elhangzott, hogy várhatóan májusban a Hétvezér Általános Iskola teljes megújítására és még idén a Vasvári Gimnázium bővítésére és felújítására is kiírják a közbeszerzést.
Suliváró programokkal, nyílt órákkal és családi istentisztelettel várják a leendő elsős diákokat és szüleiket a Talentum Református Általános Iskolában. A beiratkozásra április 20-án és 21-én kerül sor.
Folytatódnak az iskolanyitogató programok február 15-én a Székesfehérvári Németh László Általános Iskolában. Ezúttal a télbúcsúztatás és a farsang jegyében telik a foglalkozás.
A helyes testtartásról, a hatékony, rendszeres tartásjavításról tartottak elméleti és gyakorlati oktatást a fehérvári óvodapedagógusoknak és testnevelő tanároknak a Jáky Technikumban. A helyes testtartás fenntartását szolgáló speciális mozgásgyakorlatok beépíthetőek a mindennapos testnevelésbe.