Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében Spányi Antal, püspök a Szent Imre templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.
Hatalmas tapssal köszöntötte a közönség Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvost, aki Székesfehérvár legrangosabb civil elismerését, a Szent István-díjat vette át. Az elismerés jelentőségéről Spányi Antal megyés püspök beszélt, a díjazottat Dr. Bucsi László, a Szent György Kórház megbízott főigazgatója méltatta. Dr. Müller Cecília tisztifőorvossal készült interjúnkat ITT olvashatják!
Az idei évben Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos vehette át a Szent István Emlékérmet és Díjat, aki ezer szállal kötődik Fejér megyéhez és Székesfehérvárhoz. Dr. Müller Cecíliát többek között arról is kérdeztük, hogyan élte meg a fehérvári közösség elismerését, milyen előkészületek zajlanak a koronavírus járvány terjedésének megakadályozására és milyen szerepe lehet ebben a helyi önkormányzatoknak.
A Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett Jótékonysági Estély és a még tavaly decemberben rendezett Adventi Jótékonysági Futás összbevételéből a Szent Kristóf Házat, valamint a „Fehérvár Travel” Közhasznú Alapítványt, ezen keresztül pedig az autista klubbot támogatták a résztvevők. A támogatás felhasználásáról hétfőn délután a Szent Kristóf Házban számoltak be.
Oklevélben részesültek a Krisztus Király Karitászcsoport koronavírus-járvány alatt aktív segítséget nyújtó tagjai; Babai Fanni, Deák Lajosné, Márfy Ágnes, Rangics Jánosné, Sütőné Ledniczky Valéria, Vajay-Horváth Zoltán és Zemlényi Katica. Az elismeréseket a vasárnapi szentmise keretében Tornyai Gábor, plébános adta át.
Ünnepi szent liturgia keretében szőlőt és gyümölcsöket szenteltek vasárnap a Rác utcai szerb ortodox templomban, Urunk színeváltozásának ünnepe alkalmából.
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Szent Imre templomban Spányi Antal, püspök, szombaton este. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és ekkor tartott törvénykezést. Az „Égbe felvett Szűz Mária” a Székesfehérvári Egyházmegye védőszentje is.
Az országfelajánlás napján, a Szent Imre-templomban szentmisével kezdődött az ünnep, majd a Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben vitték át a Nemzeti Emlékhelyre, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a résztvevők elimádkozták a felajánlási imát.
A Szent Istváni-i országfelajánlás napján, augusztus 14-én, a Szent Imre templomban tartották a hagyományos fogadalmi ünnepet. A szertartás előtt a Püspöki Palotából körmenetben kísérték a Magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit.
Augusztus 14-én, az országfelajánlás napján tartják az egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepét. Az esemény 18 órakor szentmisével kezdődik a Szent Imre templomban a Magyar Szent Család (Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre) ereklyéinek jelenlétében.