Szeptember 10-én kedden délután 15 órakor az elmúlt évekhez hasonlóan a katolikus oktatási és nevelési intézmények számára közös Veni Sancte-t tartanak Székesfehérváron, a Prohászka Emléktemplomban.
Szent István király ünnepén, augusztus 20-án Székesfehérvár papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök a Szent István-székesegyházban, az államalapító fejereklyéjének és a Szent Korona hiteles másolatának jelenlétében. A szentmise keretében a főpásztor megáldotta az új kenyeret, majd Isten áldását kérte a magyar nemzetre és a magyar családokra.
Hagyományosan államalapító szent királyunk napján, augusztus 20-án zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata. Kedden a Belvárosban zajlik a Koronázási Ünnepi Játékok középkori történelmi fesztivál, lesz ünnepi szentmise, tiszteletadás a Nemzeti Emlékhelyen, majd ünnepi Díszközgyűlésen adják át a város kitüntetéseit.
Huszonegyedik alkalommal adták át csütörtökön a Szent István Emlékérmet és Díjat. A város legrangosabb civil elismerését 2024-ben dr. Biczó Piroska régész vehette át a keresztény értékeket hitelesen képviselő, lelkiismeretesen és magas szakmaisággal végzett munkásságáért és Székesfehérvár történelmi múltja, különösen a királyi bazilika régészeti leleteinek kutatása során végzett, kiemelkedő tudományos tevékenységéért.
Szőlő- és gyümölcsszentelést tartanak a Rác utcai Szerb Ortodox templomban, a vasárnap délelőtti liturgia keretében. A templom szombattól három napon át nyitva lesz a Székesfehérvári Királyi Napokhoz kapcsolódóan.
Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök a Szent István-székesegyház búcsúünnepén, Szent István városában augusztus 15-én. A főpásztor szentbeszédében kiemelte, hogy a kísértés legyőzésével tudjuk igazolni, bizonyítani hitünk erejét, Isten és embertársak iránti szeretetünket, és így volt ez Mária életében is.
A Székesfehérvári Királyi Napok eseményei megemlékezéssel, az Államalapító Szent István Emlékérem és Díj átadásával, valamint a X. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivállal és Fenyő Miklós-koncerttel folytatódnak augusztus 16-án, pénteken.
Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én szerdán a város hagyományos fogadalmi ünnepére került sor Székesfehérváron. A Püspöki Palotából körmenetben vitték a magyar Szent Család ereklyéit a Székesegyházba, majd ezt követően ünnepi püspöki szentmisét tartottak. A mise végén Szent István sírjához zarándokoltak a hívek.
Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én, szerdán tartják a város hagyományos fogadalmi ünnepét. Ezen a napon 17:30-kor a Püspöki Palotából körmenetben viszik a magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit a Székesegyházba, majd ezt követően kezdődik az ünnepi püspöki szentmise.
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.