egyház

2017.04.25 |
| 2021.08.02. 08:09:16 |

A Szent Imre templomban lesz a közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep

Augusztus 5-én, csütörtökön 18 órakor a Szent Imre templomban lesz Székesfehérvár egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
| 2021.08.01. 20:09:55 |

Püspöki misével ünnepelték a Szent Donát Kápolna búcsúnapját

Utoljára 2017-ben, előtte „emberemlékezet” óta nem fordult elő, hogy Kápolna tér helyett az Építőipari Nívódíjas épületben imádkozták volna a búcsúi misét a város valamennyi plébániájáról érkező hívek. Vasárnap este ismét így történt, Spányi Antal püspök a Szent Donát Kápolnában celebrálta a misét, amelyen az időjárás viszontagságai ellenére is sokan megjelentek, hogy felelevenítsék az évszázados fehérvári tradíciót.
| 2021.07.30. 07:36:14 |

Együtt keresztelkedett az egész család az anyuka születésnapján

A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület gyermekkora óta ismeri, és kapcsolatot tart, azzal a napokban ünneplő nagycsaládos szülinapos édesanyával, akinek az volt a kérése az egyesület felé, hogy segítsen abban, hogy az öt tagú családja a római katolikus vallás szerint felvehesse a keresztséget.
| 2021.07.28. 11:25:03 |

Vasárnap ünneplik a Szent Donát Kápolna búcsúnapját

Augusztus 1-jén, vasárnap 18 órakor kezdődik az ünnepi mise Szent Donát püspök tiszteletére. Öreghegyre, a város középkor óta művelt szőlőhegyének legmagasabb pontjára 1733-ban építettek kápolnát a szőlőművelő polgárság kérésére.
| 2021.07.22. 15:05:32 |

A közlekedőket és járműveiket is megáldják Szent Kristóf búcsúnapján vasárnap

Július 25-én, vasárnap szeretettel várja a híveket a Maroshegyi templom búcsúnapi programjaira a Szent Kristóf Plébánia. 17.30 órakor hangverseny kezdődik: a veszprémi Szilágyi Keresztény Iskola Harangegyüttese lép fel, akik a templom kórusával, és a Dóczi István vezette ökomenikus kórusssal teszik szebbé ezt az ünnepet. Orgonán közreműködik Tóka Szabolcs orgonaművész.
| 2021.07.19. 11:42:07 |

Emlékirataim - könyvbemutató a Prohászka emléktemplomban

Hogyan is lesz valaki karmelita szerzetes, hogyan kerül Közel-Keleti missziós területre a második világháború árnyékában, hogyan lesz egy civilből internált s mily módon járja meg az afrikai táborokat – mindezekre a választ Perjés Antal Patrik OCD: Emlékirataim című kötetében találhatja meg az olvasó.
| 2021.07.16. 07:30:00 |

Sikeresen befejeződött a Magyar Szent Család nyomában zarándokút fejlesztése

Új zarándokút jött létre a székesfehérvári egyházmegyében hét állomással Vértessomló, Bodajk és Székesfehérvár között a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával. A megvalósításhoz az Európai Unió 1,5 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.
| 2021.07.15. 22:53:52 |

Harmonia Albensis - Mozart varázslatos muzsikája a Szent Sebestyén templomban

A Harmonia Albensis sorozat harmadik koncertjén a zenetörténet óriása, Mozart muzsikája varázsolta el a zenekedvelőket a Szent Sebestyén-templomban. Az est művészvendége Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekes volt és Pál Tamás Liszt-díjas karmester vezényelt. 
| 2021.07.15. 08:23:12 |

Ifjúsági gitáros hálaadó szentmise lesz vasárnap az Öreghegyi templomban

A IV. Magyarok Nagyasszonya Ministránstábor lezárására július 18-án, vasárnap a 10:30-as szentmisében kerül sor az Öreghegyi templomban, mely ifjúsági gitáros hálaadó szentmise lesz. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak, hogy közösen imádkozzanak a szeretet ajándékaiért.
| 2021.07.11. 10:05:00 |

Kármelhegyi Boldogasszony búcsú lesz a Szemináriumi templomban pénteken

Július 16-án, pénteken Kármelhegyi Boldogasszony búcsút ünnepelnek Székesfehérváron a Szemináriumi templomban. Az esemény 17:30 órakor zsolozsmával kezdődik, 17:45-től a Kármelhegyi Boldogasszony litániáját imádkozzák majd 18 órakor a búcsúi szentmisét Suló Lajos és Bakos Rafael OCD atyák koncelebrálják. A szentmise után skapuláré felvételi lehetőség lesz.