Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én, hétfőn tartották a fogadalmi ünnepet. A szentmise előtt a Püspöki Palotából körmenetben vitték át a Magyar Szent Család ereklyéit a Székesegyházba, majd Spányi Antal megyés püspök celebrált misét. A szentmise után az ereklyéket körmenet kísérte a Nemzeti Emlékhelyre, Szent István és Szent Imre herceg sírjához, ahol felajánlási imát mondtak.
A Székesfehérvári Királyi Napok harmadik napján megemlékezést tartanak a Magyar Királyi Szent István 3. Gyalogezred tiszteletére. Délután megnyitják a Hadi múltunk kincsestára és a Katonazenészek és zenész katonák című kiállítást a Szent István Király Múzeumban. Este Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét tartanak a Bazilikában és egész nap zajlanak a Királyi Napok Folkfesztivál eseményei.
Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én, hétfőn tartják a város hagyományos fogadalmi ünnepét. Ezen a napon 17:30-kor a Püspöki Palotából körmenetben viszik a magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit a Székesegyházba, majd ezt követően kezdődik az ünnepi püspöki szentmise.
A Székesfehérvári Királyi Napok második napján elkezdődnek a Szent István Király Múzeum által szervezett múzeumpedagógiai foglalkozások a Nemzeti Emlékhelyen és a Rendházépület Díszudvarán is. A Királyi Napok Folkfesztivál délután Játéktérrel, majd este Táncpódiummal és Folkestekkel folytatódik. A város fogadalmi miséje a Szent István-székesegyházban este hatkor lesz, előtte körmenetet tartanak a Magyar Szent Család ereklyéivel.
Huszadik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal egy orvos házaspár, Dr. Simon Gábor csecsemő- és gyermekgyógyász és Dr. Gervain Judit PhD belgyógyász, gasztroenterológus kapja – jelentették be sajtótájékoztató keretében.
A világ számos tájáról származó, intézmények, közösségek, közismert személyek által felajánlott nyakkendőkből nyílt kiállítás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A „férfiak éke”, a kravátli című tárlat a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Krajczáros Alapítvány és az ötletgazda, Anna Šimkuličova nyugalmazott újságíró, képzőművész együttműködésével valósult meg.
Többek között Bach, Reutter, Rossini és Grandi művei is felcsendülnek a Filharmónia Magyarország Magasztalja lelkem! című komolyzenei koncertjén. Az augusztus 9-én, szerdán a Szent Imre-templomban megrendezésre kerülő hangversenyre már kaphatóak jegyek.
Augusztus 11-én reggel a 7 órai Szentmisétől augusztus 12-én reggel a 7 órai Szentség eltételig tart a székesfehérvári 24 órás szentségimádás a Vízivárosi Jézus Szíve Templomban. Várják és buzdítják a kedves híveket, hogy kapcsolódjanak be az örökimádásba.
Sokan vettek részt vasárnap a Szent Donát kápolna búcsúján, melyen Spányi Antal, megyés püspök celebrált szentmisét Székesfehérvár legmagasabb pontján. Minden templomnak, kápolnának van neve, titulusa. Az öreghegyiek 1733-ban emelt kápolnáját - a helyi szőlőműves polgárság kérésére - Szent Donátról nevezték el. Augusztus első vasárnapján e kápolna neve napját ünnepeljük.
Civil kezdeményezésre, nemzeti összefogással épült fel 1993-ban, a Don-kanyar Emlékkápolna a pákozdi Mészeg-hegyen. 1999-ben itt helyezték végső nyugalomra az ismeretlen doni magyar katona maradványait. A Don-kanyar Emlékkápolna környezetének rendezéséhez Magyarország Kormánya 2021. évben 50.000.000,- Ft támogatást nyújtott. A kápolna teljes felújításához azonban további támogatásra van szükség.