Felgyúltak a város karácsonyi fényei és több száz kisiskolás köszöntötte énekkel a várva várt ünnepet. A város adventi fényeit Fehérvár polgármestere és a megyéspüspök a Jótékonysági Futás legfiatalabb győzteseivel, Lédeczi Lottival és Szekfű Viktorral kapcsolták fel. A lelki történések fontosságát, az egymásra való odafigyelés, a békesség jelentőségét.
Az áhítat hangulatában zajlott a délután a Vörösmarty Színházban: az első ünnepi gyertyagyújtást követően kezdődött el a VIII. Újszövetség Maraton. Az evangéliumok szövegrészleteivel a kétezer éves történetet, Jézus életét elevenítették fel a felolvasók a nagyszínpadon.
Az első ünnepi hétvégén, szombaton délelőtt nyílt meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Délután a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsorát és Spányi Antal ünnepi gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek majd a megyés főpásztor meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
Szombaton nyílt meg a Szent Korona Galériában a XVII. Betlehemi szép csillag kiállítás. A kiállítást Váczi Márk, néprajzkutató nyitotta meg, Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete elnöke és Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója mondtak köszöntőt. A tárlat december 22-ig tekinthető meg.
Három adventi szombaton, november 30-án, december 7-én és 14-én délután 15 órától az esti szentmise kezdetéig, 18 óráig, majd a szentmisét követően este 20 óráig adventi nyitott templommal várják a látogatókat a ciszterci templomba. Minden héten más kreatív kézműves foglalkozásokkal is készülnek, valamint, a délutánok során zenekarok szolgálata teszi teljessé az együttlétet. Az esti szentmiséket követően élő zenei áhítat következik, a templom orgonistáinak közreműködésével.
Már csak néhány nap és kezdődik a Fehérvári Advent idei rendezvénysorozata. Székesfehérvár az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi vásárával, fényjátékokkal, a hétvégéken ismert és kedvelt énekesek, zenekarok, kórusok koncertjeivel várja a városlakókat, a távolabbról érkező vendégeket.
Kettős ünnepet ültek hétfőn a Szent Imre templomban; a Székesegyház felszentelési évfordulóját és ezen a napon adta át Spányi Antal, megyés püspök az újonnan végzett világi lelkipásztori munkatársak számára a megbízólevelet.
November 27-én szerdán 18 órakor Hilarion Volokolamszki metropolita „Katekizmus" című magyar nyelvű könyvének bemutatóján énekel a Vox Mirabilis Kamarakórus, Budapesten, az Orosz Kulturális Központban (Andrássy út 120.) Vezényel Zemlényi Katica, karigazgató.
November 25-én, hétfőn a Székesegyház felújítása miatt a Szent Imre templomban ünneplik az 1938-ban „Basilica Minor” rangot kapott Székesfehérvári Székesegyház felszentelésének évfordulóját. A 17 órakor kezdődő koncelebrált szentmise keretében adja át Spányi Antal, megyés püspök az újonnan végzett világi lelkipásztori munkatársak számára a püspöki megbízólevelet.
Vasárnap, az Almássy-telepi Krisztus Király Plébánia búcsúnapján Tornyai Gábor, plébános celebrált ünnepi szentmisét, zenei szolgálatot végzett a Vox Mirabilis Kamarakórus. A szentmisén adták át az Unum Sumus (egyek vagyunk) feliratú Krisztus Király-díjat, amelyet idén Busics Györgyné Pap Anna kapott.