Folytatódott a portrébeszélgetés-sorozat a Királykút Emlékházban hétfőn este, ahol a tíz esztendeje Székesfehérváron szolgáló Berze János, lelkipásztor, a Budai úti református templom lelkésze volt a vendég. „Berze János a fiatal lelkésznemzedék képviselője 1976-ban született Kiskunhalason, Szabadszálláson nőtt fel.” - mutatta be vendégét, Dr. Bakonyi István, aki hat esztendeje házigazdája A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság együttműködésében megvalósuló népszerű kulturális-közéleti sorozatnak.
Október 26-án, pénteken 18:45 órakor Gárdonyi Dániel, orgonaművész ad koncertet a Szent Imre templomban. A fiatal orgonaművész előadásában nem csak gyönyörű műveket hallhatunk, de a hangverseny végén bepillantást nyerhetünk a hangszerek királynőjének, az orgonának a működésébe is. Műsoron Johann Sebastian Bach, Olivier Messiaen, Louis Vierne és Gárdonyi Zsolt művei lesznek. Az est házigazdája: dr. Szabó Balázs zenetörténész. A belépés díjtalan.
November 1-jén, Mindenszentek napján 18 órakor a Szent Imre templomban tart Spányi Antal megyés püspök szentmisét minden szent tiszteletére, illetve azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepén, akiket nem avattak szentté, vagy akik nem kaptak külön napot a szentek naptárában. A szentmise után megemlékezhetünk elhunyt szeretteinkről.
Október 29-én, hétfőn 18 órakor folytatódnak a portrébeszélgetések a Királykút Emlékházban. A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság közös rendezvényén Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész vendége Berze János, református lelkipásztor lesz. Az eseményre a belépés díjtalan szeretettel várják az érdeklődőket.
Életének 94. esztendejében, elhunyt Ujfalussy Gusztáv Ottó, a ciszterci rend örökfogadalmas tagja, szentszéki ügyhallgató a Ciszterci Nagyboldogasszony templom nyugalmazott plébánosa. Ujfalussy Ottó 1924-ben született, Bécsben. Pappá szentelése 1947-ben, Zircen történt. 1996-2018-ig, huszonkét esztendőn át szolgált Székesfehérváron. 2017. július 1-jén ünnepelte rubinmiséjét, mely alkalomból Ferenc pápa apostoli áldásban részesítette és díszoklevelet adományozott neki.
A történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői, valamint emlékezők százai imáztak együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért Spányi Antal, megyés püspök meghívására hétfőn délelőtt Szent Imre-templom falán elhelyezett Fadrusz-keresztnél elhelyezett emléktáblánál.
A Prohászka templom karitász csoportjának életében az idei esztendő kiemelt jelentőségű, mivel 25 évvel ezelőtt kezdte el a csoport a szeretetszolgálatát. A jeles évforduló alkalmából pénteken jótékonysági esttel ünnepeltek a templomban, ahol a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium kórusainak műsora mellett festménykiállítás is nyílt.
Október 18-án, csütörtökön 17.30 órakor kezdődik Dr. Freund Tamás, Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának „Agyhullámok, memória, kreativitás: belső világunk és az információrobbanás hatásai” című előadása a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az esemény a Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozatának keretében valósul meg, a belépés díjtalan.
Nagy érdeklődés övezte Dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjelének A holisztikus ember című előadását kedden, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozatának keretében megvalósuló esemény alkalmából kértük beszélgetésre a tudós bencés szerzetest.
A Prohászka templom karitász csoportjának életében az idei esztendő kiemelt jelentőségű, mivel 25 évvel ezelőtt kezdte el a csoport a szeretetszolgálatát. Az évforduló alkalmából október 19-én, pénteken 19 órától jubileumi estet rendeznek. Az ünnepi műsor mellett festményekből nyílik kiállítás: a felajánlott alkotások megvásárlásából befolyt támogatást és az este adományait jótékonysági célokra fordítják. A rendezvényt és a jubiláló tagokat Spányi Antal, megyés püspök köszönti.