Március 15-én, pénteken 10 órakor kezdődik a Fehérvár Rugby Club a hagyományos évadnyitó Utánpótlás Olimpiai Rögbi tornája a Köfém pályán. (Zombori út 21.) Az évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvényen megemlékeznek szabadságharcos elődeinkről is.
Március 16-án, szombaton a szokásos helyen, a Felsővárosi Közösségi Házban lesz a Kákics együttes csángó táncháza. 17 órakor kezdődik a gyerektáncház Gula Miklós vezetésével, melyben Miki bácsi mint huszárkapitány is megjelenik, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek lépnek parkettre. A belépő 500 forint.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával új programmal jelentkezik a SZÉNA Egyesület 2019. tavaszán. Az „AHA! - Szülőknek gyermekeikről” programsorozat keretében olyan két alkalmas műhelymunkákkal kínálják meg a szülőket, melyek témái a mindennapi életben is fontosak.
Nyílt nőgyógyászati szűrőnapot tartottak szombaton a Család- és Nővédelmi Központban. A felhívás azokat a 25-65 év közötti nőket szólította meg, akik nem járnak rendszeresen szűrésekre. A központban vércukor-, vérnyomás-, koleszterin- és csontsűrűség-mérést is végeztek az Önkormányzat és az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében.
Március 9-én, szombaton 17 órai kezdettel kézműves foglalkozással, gyermekjátszóval és táncházi mulatsággal várják a Táncházba a családokat. (Malom utca 6.) Muzsikál a Galiba zenekar. A belépő 500 forint.
A Fejér Megyei és Székesfehérvári Nyugdíjasok Baráti Egyesületének nőnapi rendezvényére várták a hölgyeket csütörtökön, Székesfehérváron a Fehérvári Civil Központ színháztermébe. A változatos műsorfolyamban fellépett Drotleff Zoltán, költő, Bakonyi Lili Fid Kid világbajnok, Gabrovits Pál, énekművész is. A hangulatos délutánt a Horváth Elemér Emi és Horváth Péter fergeteges koncertje zárta.
A Borgica Textilékszer megálmodója, Jávorfi-Bognár Ágnes lesz a március 9-én induló új kreatív alkotósorozat első vendége. Az Új Magyar Képtárban szombaton 10 órára várják az újrahasznosítás jegyében szívesen alkotó felnőtteket.
Március 9-én, szombaton 8 és 13 óra között ismét nyílt nőgyógyászati szűrőnapot lesz a Család- és Nővédelmi Központban. A vizsgálatra elsősorban 25-65 év közötti hölgyeket várnak előzetes bejelentkezés alapján.
Március 15-én, pénteken 10 órakor kezdődik a Fehérvár Rugby Club Sportegyesület meghívásos Utánpótlás Olimpiai Rögbi Tornája U10-U16 korosztályos gyerekek részére a Köfém rögbi pályán. (Zombori út 21.) Az évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvényen megemlékeznek szabadságharcos elődeinkről is.
Családháló díjban részesült a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti Osztálya. A szombati budapesti díjátadón a gyermekekért és családokért végzett áldozatos szakmai munkát ismerték el. A székesfehérvári Szülészet-Nőgyógyászati Osztályon 2500 gyermek születését segítik évente. Az év óvónőjének Németh Istvánné Pál Évát a Tulipános Óvoda óvónőjét választották.