Játékok és édességek - utó gyereknap az ICSKE-vel

Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület "utó gyermeknapot" tartott szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban. Közel száz gyermeket vártak a színházterembe egy kis játékra, bolondozásra, majd ezt követően játékok, édességek, valamint alapvető élelmiszerek kiosztására is sor került.
2019.06.08. 15:50 |
Játékok és édességek - utó gyereknap az ICSKE-vel

Az ünnepségen Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő arról szólt, hogy a gyerekek a jövő zálogai, akiket óvni, félteni és szeretni kell.

"A gyerekek horodzzák magukban a folyamatosságot, ők viszik tovább a családok hagyományait, mint ahogy a közösségük és nemzetük hagyományait is." -mondta el köszöntőjében Horváth Miklósné, aki áldott, szép pünkösdi ünnepeket kívánt. Viziváros önkormányzati képviselője két verset is hozott a gyerekeknek, az egyik a gyerekekhez, a másik pedig a szülőkhöz szólt.

Városszerte komoly igény van az egyesület alkalmi vagy rendszeres támogatásaira, az ICSKE színvonalas gyerekműsorokkal is kedveskedik a legkisebbeknek.

Tóth Péter, az ICSKE elnöke elmondta, hogy több mint 100 gyereket vártak a rendezvényre és az ICSKE a Székesfehérvári Szociális Alapítvánnyal együttműködve állította össze azokat az ajándékcsomagokat, amelyek a rendezvény végén találtak gazdára.

Fehérvári színes

  1. After Halloween Party

    Ha a gyerekek már begyűjtötték a csokikat, jöhetnek a felnőttek! November 6-án, pénteken 19 órától jelmezes After Halloween Partyt tartanak az öreghegyi Fanta-villában. A zenéről Kátai Jr. gondoskodik, a bárban pedig rémisztően jó italok és finom falatok várják a bulizókat. Jegyek már kaphatók az After Halloween Partyra.

    2026.11.04.
  2. Mese a képernyőkön túl

    November 5-én, csütörtökön 18 órától Szalóky-Szekeres Petra gyógypedagógus előadásából kiderül, hogyan segíthetjük gyermekeink harmonikus fejlődését a digitális eszközök világában. Miért fontos a rendszeres meseolvasás, és mit tehetünk azért, hogy a könyvek a gyerekek mindennapjainak részévé váljanak? A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2026.11.04.
  3. Ingyenes szűrőnap a férfiak egészségéért

    A város egészségvédelmi programja keretében november 14-én, szombaton ismét a férfiakat várják egészségügyi szűrőnapra a Család- és Nővédelmi Központban. A hagyományos novemberi kampányon, amely az egyik legelterjedtebb férfibetegségre, a prosztatarák szűrésére hívja fel a figyelmet, ingyenesen vehetek részt a jelentkezők. A vizsgálatra november 9-én, hétfőn lehet bejelentkezni telefonon.

    2026.11.03.
  4. Indul a Depónia Trash Art pályázata

    Indul a Depónia Trash Art Pályázata, amelyben a kreativitásé, a közös ötletelésé és az újrahasznosítható anyagoké a főszerep! A Depónia Nonprofit Kft. felső tagozatos és középiskolás osztályokat hív egy igazán állati alkotókalandra. 150 ezer forint értékű díjazásban részeülnek a nyertes osztályok!

    2026.11.03.