Kézműveskedésre hívta a családokat A Szabadművelődés Háza a Madarak és fák napján. A közösségi oldalon papírtáskából elkészíthető fa készítéséhez adtak leírást és fotókat, illetve egy hímzésmotívumokkal megalkotható madárfa sablonjait is megosztották – ezt a hónap közepéig e-mailben elküldhetjük az M-ART készülő virtuális kiállításához.
„Mesélj nekünk!” címmel hirdetett gyermeknapi pályázatot a Hetedhét Játékmúzeum, a pályamunkákat az info.hetedhet@gmail.com e-mail címre várják 2020. május 25-ig.
A rendkívüli intézkedések május 4-i enyhítésével változtak a házasságkötés szabályai Székesfehérváron: engedélyezik, hogy biztonságos távolságtartással, a Hiemer-ház házasságkötő termében a korábbinál többen, legfeljebb 24-en részt vegyenek részt az esküvőn, de igényelhető az ennél nagyobb befogadóképességű Bálterem is.
A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ Tüzér utcai Gyermekotthonának lakói ezentúl Teq Lite asztaloknál sportolhatnak és tölthetik el szabadidejüket a Gattyán Alapítványnak köszönhetően. Az átadáson jelen volt Révész Máriusz kormánybiztos is, aki elmondta, hogy összesen 60 darab asztal érkezik országszerte a gyermekotthonokba és több mint 1000 gyereknek okoznak örömet.
A fokozatosság elve szerint, várhatóan május 18-tól nyitják meg a játszótereket városszerte, így a Koronás Parkot, illetve a lezárt szabadtéri sportpályákat is. Május 9-től megnyitásra kerülnek a kutyafuttatók is.
Az idei rendhagyó anyák napján a Vörösmarty Színház társulata különleges videóval köszönti az édesanyákat. Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján.
Egy a héten megjelent kormányrendelet alapján új szabályok léptek életbe mától az óvodai és bölcsődei ellátási rendre vonatkozóan. Az Önkormányzat ennek megfelelően fogja ezt az ellátást a fehérváriak számára biztosítani, így a május 4-től nyitva tartó ügyeletes intézmények listája további intézményekkel bővül.
Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny 83. számában jelent meg április 22-én.
A Vörösmarty Mihály Könyvtárban egyre jobban hiányzik az aktív kapcsolat az olvasókkal. Amíg újra lehetőség lesz a találkozásra, a könyvtárosok mindent megtesznek, hogy ezt a kapcsolatot fenntartsák, más területen ápolják, építsék. A hasznos és megbízható tartalmakat adó linkek ajánlása mellett tematikus sorozatot is indítanak. Ezen a héten az anyák napjára készülhetünk.