család

2017.05.26 |
| 2025.05.06. 06:50:00 |

Május 12-én indul a szülésre felkészítő tanfolyam - még lehet jelentkezni

Május 12-én induló, szülésre felkészítő tanfolyamot szerveznek a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban. A hat alkalomból álló kurzust szeretettel ajánlják a leendő anyukáknak ás apukáknak. Még lehet jelentkezni a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Irodánál.
| 2025.05.04. 18:15:00 |

Lehet már jelentkezni az ARTE nyári, napközis néptánctáborába

Az Alba Regia Táncegyesület idén nyáron is megrendezi népszerű napközis néptánctáborát. Ezúttal négy korosztályból várják a gyermekeket: leendő első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók jelentkezhetnek a 2025. augusztus 18-án kezdődő, négynapos táborba.
| 2025.05.03. 16:55:10 |

Igazi nyár volt a tavaszistennő, Flóra szombati köszöntésén

Nyarat idéző melegben kezdődött Gorsiumban a Floralia, azaz a tavasz istennőjének ünnepe, amelyre már az első napon sok ezren látogattak ki, hogy megcsodálhassák Hadrianus bevonulását, vagy azt, amikor a lázadó kelták, germánok és szarmaták összecsapnak a római sereggel. Az egymást érő programok vasárnap is folytatódnak!
| 2025.04.30. 06:54:00 |

Sportmajális - a Bregyóban várnak mindenkit május elsején

A Sportmajális minden évben a várost átszelő, több ezer sportolót és rajongót összefogó felvonulással indul a Petőfi-szobortól, amit tíz órától bemutatók és edzések követnek majd a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a profik és a kezdők együtt sportolhatnak..
| 2025.04.28. 09:13:55 |

Játékvarró műhellyel folytatódnak a Négykezes Keddek

Játékvarró műhellyel folytatódnak a Négykezes Kedd című programsorozat a Hetedhét Játékmúzeumban. Április 29-én és május 6-án a Hetedhét Játékfesztiválon megvalósuló játékcserebebére készülnek a résztvevők.
| 2025.04.25. 16:06:00 |

Április 28-29-30-án lesz az óvodai beiratkozás Székesfehérváron

Április 28-án (hétfőn), április 29-én (kedden) és április 30-án (szerdán) lesz az óvodai beiratkozás a 2025/2026-os nevelési évre Székesfehérváron, az önkormányzati fenntartású intézményekben. Ezt megelőzően nyílt napokra is várják a kicsiket és szüleiket. Azokat a gyerekeket kell beíratni, akik 2025. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket.
| 2025.04.24. 15:51:26 |

Anyák napi köszöntés és nyereményjáték a Vörösmarty Rádióban

Köszöntsd édesanyádat, nagymamádat az éteren keresztül a közelgő anyák napja alkalmából! Hívd a stúdiót a 22/311-511-es számon, és mondd el érzéseidet élőben, vagy írj nekik üzenetet – és a rádió műsorvezetői továbbítják azt! Sőt, a szívhez szóló üzeneteddel nyerhetsz is.
| 2025.04.19. 07:48:00 |

Húsvét vigíliája - nagyszombaton véget ér a negyvennapos nagyböjt

Nagyszombat Jézus halálára, illetve arra a napra emlékeztet, amikor holtteste mintegy kétezer évvel ezelőtt a sziklába vájt sírban feküdt. A húsvét ünnepének előnapján a keresztény egyházak Krisztus sírjánál időznek és elmélkednek. Nagyszombaton véget ér a negyvennapos böjt, a feltámadási szertartások után a családok ünnepélyesen elfogyasztják a húsvéti vacsorát.
| 2025.04.19. 07:10:01 |

Szombaton is vár mindenkit a Húsvéti Alkotótér és Kézműves Vásár Öreghegyen

Különleges kézműves ékszerekkel, népi gyermekjátékokkal, finom fagylaltokkal és kávéval első alkalommal nyitotta meg pénteken délelőtt kapuit a Húsvéti Alkotótér és Kézműves Vásár Öreghegyen. Szombaton fellép például a Kákics zenekar is a „megfújom a furulyám!” című műsorukkal, de a Mosolyvár Központ jóvoltából megérkezik Béci, a póniló is.
| 2025.04.12. 12:36:29 |

Babavárás, szülés és babahordozás - a Születés Hetét ünneplik Székesfehérváron

Szombaton rendezték meg a Születés Hetéhez kapcsolódó székesfehérvári programokat a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A rendezvényen számos hasznos információt kaphattak a leendő édesanyák a babavárással, a szüléssel, a gyermekágyas időszakkal, valamint a Szent György Kórház szülészetével kapcsolatban, és volt kézműves vásár is.