Nagycsütörtökön a Szent Imre templomban került sor a hagyományos olajszentelési szentmisére, amelyen az egyházmegye teljes papsága részt vett és ünnepélyesen megújította papi ígéreteit.
Húsvéti ajándékcsomagokat kaptak az Ukrajnából érkezett háborús menekültek Székesfehérváron. Mészáros Attila alpolgármester, Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója és az intézmény munkatársai elsőként a József Attila Kollégiumban lepték meg a családokat, majd napközben a város más pontjain elszállásolt gyerekek és szüleik is megkapták a város ajándékait.
A gyermeklétszám csökkenésére és a munkaerő-hiányra tekintettel az önkormányzat – a következő nevelési évre történő beiratkozások előtt – kénytelen átszervezésre vonatkozó javaslattal élni. Az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodát érinti a közgyűlés április végi ülésére benyújtásra kerülő szakmai előterjesztés.
Idén is megszervezte dolgozói piknikjét a Grundfos Magyarország Kft. Kollégáik főzőversennyel, focival, közös edzéssel és szórakozással töltötték el a péntek délelőttöt a Bregyó Sportközpontban. A jó hangulatú tavaszi pikniken már a nyári folytatás is szóba került.
Április 9-én, most szombaton rendezik meg a VIII. Fehérvári Halünnepet a Palotavárosi tavaknál. A város egyik népszerű gasztronómiai eseménye főzőversenyt, színpadi és családi programokat kínál.
Városunk hagyományaihoz híven virágvasárnap délután - április 10-én - családi keresztutat járnak a maroshegyi plébániánál Spányi Antal püspök részvételével. Ilyenkor gyermekek jelenítik meg a keresztút egyes állomásait, a szülők mondanak elmélkedést és imát.
Újra megrendezi Közlekedik a család című közlekedési vetélkedőjét az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Skoda Magyarország támogatásával. A versenyekre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhet, a fődíj pedig egy személygépkocsi.
Meglepetéssel készül a húsvéti osztásra a Fehérvári Hetei Betevő. A csapat tagjai édességcsomaggal szeretnék meglepni a gyerekeket április 24-én. Ehhez kérik a jószándékú segítők támogatását. Az édességadományokat április 21-ig várják az Ady Endre utca 18. szám alatt.
Újabb ismeretterjesztő előadásokkal folytatódik a FuturEU programsorozat ezen a héten a Titkok Házában. Március 29-én, kedden az európai szociális jogokról, 30-án, szerdán a gyerekek új nemzedékéről, az Alfa generációról, míg 31-én, csütörtökön az orvos-beteg kapcsolatot befolyásoló technológiai újításokról esik szó. A részvétel személyesen és online formában is lehetséges.
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz csatlakozva a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza 2022-ben is megrendezi a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetét. Az eseményhez az SZKKK Felsővárosi Alkotóháza is csatlakozott.