Ötvennél is több szervezet mutatkozik be a 16. Civil Napon szombaton a Zichy ligetben

Szeptember 7-én, szombaton hagyományosan a Zichy ligetben rendezik meg a 16. Civil Napot, a székesfehérvári civil szervezetek legfontosabb közös fórumát. Az élet legkülönfélébb területein működő egyesületek, alapítványok mutatják be tevékenységüket, emellett lesznek színpadi szórakoztató események is minden korosztály számára – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón.
2024.09.02. 16:30 |
Ötvennél is több szervezet mutatkozik be a 16. Civil Napon szombaton a Zichy ligetben

„Szeptember hónap arról híres Székesfehérváron, hogy minden hétvége programokkal, látogatókkal van tele. A hónap rendezvénysorozatának első eseménye lesz a 16. Székesfehérvári Civil Nap, ahol 55 civil szervezet mutatkozik be.” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester.

Köszönetét fejezte ki Pisch Norbert főszervezőnek, az ART Kulturális Egyesület elnökének, továbbá a Polgármesteri Hivatal Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodájának, amely többek között pályázatok lebonyolításával segítetik a helyi szervezetek munkáját.

Több helyszín kipróbálása után úgy tűnik, hogy a Zichy liget stabil, jól bevált színtere lett a Civil Napnak.

Ezúttal is a Zenepavilonban, illetve annak környékén lesznek a programok – mondta Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke. Elhangzott, hogy 9.00 órakor kezdődik a megnyitó, majd ismét elkészítik a Civil Tablót, a résztvevők közös fotóját. Ezt követően sportos és harcművészeti bemutatók, bábelőadás, zenés, táncos produkciók váltják egymást. A ligetben tematikus jelleggel mutatkoznak be a civilek, lesznek az egészségüggyel foglalkozók, zöldek és állatvédők, sportos, idősügyi és társadalmi szervezetek, hagyományőrzők és sok egyéb. Nagy öröm, hogy idén is több új csapat kapcsolódik be a programba. „Úgy tűnik, a civil szervezetek magukénak érzik azt a gondolatot, hogy a feladataik elvégzésén túl bemutatkozzanak a város lakóinak. Ettől ők maguk is segítséget, támogatást kapnak.” – fogalmazott Pisch Norbert.

A részletes pályázati felhívás ITT található!

„A Székesfehérvári Civil Nap egy nagy családi nappá nőtte ki magát, hiszen az elmúlt években is láthattuk, hogy minden korosztálynak nyújt szórakozási lehetőséget. Ezen a napon a szervezetek találkozhatnak azokkal a potenciális jelentkezőkkel, akik a jövőben önkéntesként segíthetik a munkájukat. Nagyon fontos a civileknek ez a megjelenési lehetőség! Mindenkit bíztatunk, hogy aki szórakozni szeretne, vagy éppen bekapcsolódni egy-egy szervezet munkájába, jöjjön el szombaton!” – nyilatkozta Molnár Tamás környezetvédelmi és civil tanácsnok.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi civilek még néhány napig pályázhatnak Székesfehérvár Önkormányzatához a működési költségeinek támogatására, ez az idei utolsó igénylési lehetőség. A pályázatok Polgármesteri Hivatalba történő beérkezésének határideje 2024. szeptember 4. (szerda) 16.00 óra.

Közélet

  1. Energia az új fegyver?

    Február 4-én szerdán 17 órától a székesfehérvári MCC-ben lesz szó energiabiztonsági kérdésekről Hortay Olivér közgazdász, energiapolitikai szakértő, a Századvég üzletágigazgatója, és Vargha Tamás országgyűlési képviselő, államtitkár előadásáben.

    2026.02.02.
  2. Teltház a Városi Diákbálon

    A Városi Diákbál a Székesfehérváron tanuló középiskolások egyik legnagyobb közösségi eseménye, melyet kilencedik alkalommal rendeztek meg szombaton a Sóstói Stadionban. A több száz fős, teltházas bált Mészáros Attila alpolgármester és Bakonyi Lili Eszter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke nyitották meg.

    2026.01.31.
  3. dr. Gálicz Tibor köszöntése

    Fehérvár polgármestere is köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából dr. Gálicz Tibor közgazdászt, címzetes főiskolai docenst, a Lánczos-Szekfű Ösztöndíj Közalapítvány alapító kurátorát, aki jelentős szerepet játszott a Kodolányi János Főiskola gazdálkodási képzéseinek elindításában és az oktatásban. Dr. Gálicz Tibor szerető családja körében ünnepelte a születésnapját.

    2026.01.31.
  4. Szállítják a tűzifát

    Csütörtökön megkezdődött az extra tűzifa támogatási programban a rászorulók által igényelt tüzelő kiszállítása. Székesfehérvár minden rászorulónak biztosítja az elmúlt időszak rendkívül hideg időjárása miatt szükséges plusz tűzifát, jelentkezni továbbra is a SZÉPEK Egyesületénél lehet.

    2026.01.30.