Gazdasági hírek


/ 2006.12.18. 13:33:52 |

168 millió forint értékű informatikai fejlesztést hajt végre Móron az Albacomp

Móron és környékén nettó 168 millió forintért fejleszti a szélessávú internetes hálózatot az Albacomp. A projekt megvalósításának határideje 2008 január 31. Az Albacomp a most aláírt szerződés értelmében a móri társuláshoz tartozó hat településen - Bakonykuti, Balinka, Mór-Felsődobos, Nagyveleg, Pusztavám és Sőréd községekben - építi ki a szélessávú internet eléréshez szükséges infrastruktúrát: egyebek mellett 15 kilométer optikai kábelt fektet le és hálózati eszközöket telepít.

/ 2006.12.18. 12:04:53 |

A Stadler bemutatta az első MÁV-nak készült motorvonatot - új összeszerelő üzem épül Székesfehérváron

A típusbizonyítvány megszerzését követően az első két motorvonat 2007 március végén áll forgalomba. Az első elővárosi villamos motorvonat Székesfehérvár nevét fogja viselni. A Stadler a tervek szerint új Magyarországi összeszerelő üzemét is Székesfehérváron építi fel. Peter Jenelten, a Stadler vezérigazgató-helyettese elmondta, a cég helyi üzemei összesen mintegy 400 fő részére adhatnak munkát. A beruházással kapcsolatban Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere elmondta, egy éve kezdődtek a tárgyalások a Stadlerrel és korrekt üzleti partnert ismertek meg a cégben. A székesfehérvári üzem a jelenlegi tervek szerint zöldmezős beruházás keretében épül majd meg a Sóstó ipari Parkban. Stadler FLIRT a Székesfehérvári Vasútállomáson - KÉPGALÉRIA
/ 2006.12.13. 19:12:24 |

"Egészséges munkahely" AmCham-díj 2006- újabb elismerés az Alcoa Köfém Kft-nek

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az idén negyedik alkalommal hirdette meg az "Egészséges Munkahely AmCham Díj" elnevezésű pályázatot, amelynek díjait szerdán a Hilton Budapest WestEnd Szállodában adták át a nyertes vállalatoknak. Az idei pályázaton a bíráló Bizottság a "Legjobb Gyakorlat" kategóriában a székesfehérvári székhelyű Alcoa-Köfém Kft.-nek adta az első díjat.

/ 2006.12.06. 13:02:44 |

"Csupasz" ADSL szolgáltatás lesz Székesfehérváron is

 A GTS Datanet 2007 januárjától Debrecenben, Kecskeméten, Sopronban, Székesfehérváron, Szolnokon, Tatabányán és Zalaegerszegen is elérhetővé teszi Yo! Neked ADSL- és telefonszolgáltatását. A terjeszkedésnek köszönhetően újabb 200 ezer háztartás számára válik elérhetővé a havi vezetékes telefon-előfizetés nélküli ADSL-kapcsolat, amely mellé a cég ráadásként hagyományos vezetékes telefonszolgáltatást is kínál – pusztán percdíjakért.

/ 2006.12.06. 08:25:01 |

December 18-án érkezik és márciusban áll forgalomba a Budapest-Székesfehérvár vonalon az első Flirt

December 18-án érkezik Magyarországra a MÁV-tenderen nyertes Stadler Flirt első példánya, amit a Székesfehérvári Vasútállomáson mutatnak be. A svájci cég Magyarországon létrehozandó vonatgyárának helyszínéről hivatalosan még nem született döntés, ám minden jel arra mutat, hogy Székesfehérvártól már nehéz lenne elvenni a győzelmet. Az első két Flirt a szerződésnek megfelelően 2007 márciusában áll majd forgalomba a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs vagy a Budapest-Tatabánya szakaszon, ezt követően pedig havonta kettő szerelvényt szállít majd le a Stadler a MÁV-nak.
/ 2006.12.01. 17:11:02 |

Munkaerő-piaci Partnerség program - munkaerőpiac a kisvállalatok szemszögéből

 A Munkaerő-piaci Partnerség Székesfehérvár program keretében Kisvállalati Fórumot rendeztek pénteken az önkormányzat projektpartnerénél, a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál. A meghívottak egy most induló kétéves programról kaptak tájékoztatást. A rendezvényt fórum zárta, ahol a résztvevők tapasztalatai és javaslatai is elhangzottak a fehérvári munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében. Mint ismeretes Székesfehérvár Önkormányzata a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében elnyert 47 millió forintos támogatással indít projektet a város foglalkoztatási helyzetének javítása és a munkaerőpiac jövőbeni, folyamatos figyelemmel kísérése céljából.

/ 2006.12.01. 14:09:17 |

Újabb termékeket gyárt fehérvári gyárában a Philips - 3000 ember dolgozik az üzemben

Csütörtökön a városházán egyzetető látogatáson Warvasovszky Tihamér polgármesternél járt Pierre Bourgogne, a Philips Magyarország Kft. székesfehérvári gyárának igazgatója, valamint Rozman Richárd személyzeti igazgató és Kamper Krisztina PR-kommunikációs munkatárs. Pierre Bourgogne, a cég vezetője beszámolt arról, hogy jelenleg 3000 fő dolgozik a fehérvári gyárban és az idei évben mintegy 6 millió terméket gyártottak. A DVD lejátszók és –felvevők esetében is bővítették termékskálájukat, sőt újabb termékeket szeretnének fehérvárra hozni.
/ 2006.11.29. 18:58:29 |

Az összes kekszet Fehérvárra hozzák, a győriek negrózhatnak

Ismét átszervezésről tárgyal a Danone: a tervek szerint a kekszeket Székesfehérváron állítanák elő, Győrben Negrót gyártanának. Öt évvel ezelőtt már felmerült ugyanez az átszervezés, akkor a francia multinacionális cég országos felháborodás és fogyasztói bojkott miatt lépett vissza. A Győri Kekszet Székesfehérvárra akarja költöztetni a cég, ahol a Danone kekszeinek 70 százalékát jelenleg is gyártják. Így a Pilóta Kekszet, Balaton Szeletet, Vaníliás Karikát a győri kekszekkel együtt Székesfehérváron állítanák elő.
/ 2006.11.28. 09:46:26 |

Munkaerő-piaci partnerség Székesfehérváron - nagyvállalati konferencia a Hiemer-házban

 Nagyvállalati fórumot tartottak a Hiemer-ház konferenciatermében. A program része volt a „Munkaerő-piaci Partnerség Székesfehérvár” címmel indított projektnek, amire 47 millió forintot nyert a város. Az önkormányzat a résztvevő partnerekkel egy kétéves, a Regionális Fejlesztés Operatív Program támogatásával megvalósuló programot hirdetett, aminek célja a város foglalkoztatási helyzetének javítása és a munkaerőpiac jövőbeni, folyamatos figyelemmel kísérése - mondta Warvasovszky Tihamér polgármester.
/ 2006.11.23. 22:47:53 |

Logisztikai központ és új üzlet - LIDL eredmények Székesfehérváron

A Városházán találkozott Warvasovszky Tihamér polgármester a LIDL Magyarország vezetőivel. Kassai Csaba gazdasági igazgató, Tóth Péter kereskedelmi igazgató és Toplak Tamás területi expanziós vezető tájékoztatták a polgármestert arról, hogy a LIDL a vásárlók megelégedésére folyamatosan növelte áruválasztékát és értékesítését Fehérváron. Az Alba Ipari Zóna ipari parkban felépült logisztikai központjukban több mint 150 fő dolgozik, innen látják el a 63 magyarországi áruházuk közel 65 százalékát. A két fehérvári LIDL áruházban összesen hozzávetőlegesen 60 főt foglalkoztatnak. A harmadik áruház megnyitását jövő júniusban tervezik az elkerülő út körforgalmi csomópontja mellett.