Gazdasági hírek


/ 2006.07.18. 04:33:27 |

Alba Innovációs Park - Nemzeti kutatólaboratórium lesz Székesfehérváron

 Székesfehérvár Önkormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia még június 6-án írt alá szándéknyilatkozatot, miszerint a tudományos eredmények bevonásával erősíteni lehessen a régió versenyképességét és létrehozzák az Alba Innovációs Parkot. A város polgármestere Warvasovszky Tihamér hétfőn délelőtt folytatott újabb tárgyalásokat Vizi E. Szilveszerrel az akadémia elnökével, aki hangsúlyozta, hogy "a szellemi tőkét oda kell vinni, ahol szükség van rá". (képek az eseményről)
/ 2006.07.14. 14:32:56 |

Újabb fejlemény a Stadlernél - a szándéknyilatkozatban is szerepel Fehérvár

 Szándéknyilatkozatot adott ki a Stadler Magyarország arról, hogy gyártókapacitásának egy részét Székesfehérvárra, vagy Szolnokra telepítené. Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a svájci társaság beruház hazánkban, hiszen a MÁV tender elnyerésével vállalnia kellett, hogy 60 motorvonatot gyárt, egy részüket Magyarországon, és az elkövetkező 20 évben karbantartja azokat. A magyar gyártóbázis nemcsak a hazánkban forgalomba állítandó vonatok gyártóbázisa lehetne, hanem a környező országokba is szállítana az egyenként is többmilliárd forintba kerülő vonatokból.
/ 2006.07.14. 14:12:15 |

Környezetbarát energetikai technológiák a Közép-dunántúli régióban

A regionális gazdaság élénkítését, a gazdasági növekedés gyorsítását és a foglalkoztatás növelését célozza a környezetbarát energetikai technológiák és a racionális energia-felhasználás ösztönzése révén a CER2NET Interreg IIIB projekt. A cél egy “Közép-európai Regionális Megújuló Energia Klaszter-hálózat” kialakítása és működtetetése. Az együttműködés a projekt partnerek már megvalósult tevékenységeire épül (Güssing, Bécs, Schwäbisch Hall), amelyet a projekt megvalósítása során kiterjesztenek a magyar, lengyel, cseh, szlovén és szlovák partnerrégiókra is.

/ 2006.07.08. 13:22:02 |

Az Albacomp a régióban a CA-megoldások első számú szállítójává kíván válni

 Tovább erősíti stratégiai együttműködését a hazai piacon a CA és az Albacomp: a szoftvergyártó legújabb megoldásai legelőször az Albacomp kínálatában jelennek meg. A CA legmagasabb szintű, Premier Enterprise Solution Provider Partner minősítésével rendelkező székesfehérvári vállalat 2006-ban több mint 500 millió forintos forgalmat tervez a CA termékeinek és szolgáltatásainak értékesítéséből, és ezt a következő 2-3 évben szeretné megtöbbszörözni.

/ 2006.07.05. 08:16:14 |

Vállalkozások innovációjának támogatása a régióban

 A megújuló energia olcsóbb kiaknázására, közlekedésbiztonsági rendszer fejlesztésére, gyógyhatású készítmény piaci bevezetésére nyertek eddig összesen több mint nettó 219 millió forint támogatást vállalkozók a Közép-Dunántúlon. Az Innocsekk programban első körben megítélt támogatások lehívása megkezdődött, a második körben nyertes pályázókkal a napokban kezdik a szerződéskötéseket. Pályázni innovációs projekttel lehetett.
/ 2006.07.03. 08:40:41 |

Afrikába szállít Székesfehérváron készülő kerekeket az Alcoa

 A székesfehérvári gyárában készülő, teherautókhoz való kovácsolt alumínium kerekek dél-afrikai és a Szaharától délre lévő területeken történő forgalmazására hoz létre helyi céget Afrikában az Alcoa - írja a Világgazdaságban. A Székesfehérvárról érkező kerekeket a dél-afrikai társaság, az Alcoa South Afrika által lízingelt durbani raktár- és logisztikai központba szállítják, értékesítésük onnan történik majd. Az év végén már durbani kerék-összeszerelő üzemet is kíván létesíteni a vállalat.

/ 2006.06.30. 10:09:28 |

Lehetséges, hogy Székesfehérváron lesz a Stadler vasútikocsi-gyártó bázisa

 Székesfehérvár és Szolnok jöhet szóba a Stadler esetleges magyarországi vasútkocsi-gyártó bázisának helyszíneként. Székesfehérváron található az Alcoa-Köfém, az egyik legnagyobb alumíniumkohászati cég, amely szerepet kaphatna az alumínium kocsiszekrények gyártásában. A cég évi 50-60 Flirt típusú vonat alumínium kocsiszekrényét állítaná elő. Ha zöldmezős beruházásban valósulna meg a fejlesztés, az 10-15 milliárd forintos invesztíciót feltételezne és 350 fizikai dolgozónak és néhány tucat adminisztratív munkatársnak biztosítana munkát.
/ 2006.06.29. 00:31:24 |

Példaértékű, pártok felett álló összefogás a Börgöndi repülőtér megépítéséért

 Fejér megye valamennyi országgyűlési képviselője, összesen 14 képviselő írta alá a miniszterelnöknek küldött levelet, amiben megfogalmazzák, miért fontos Székesfehérvárnak, Fejér megye déli részének és az egész régiónak a börgöndi reptér megépítése. Székesfehérvár polgármestere példaértékűnek nevezte az összefogást. Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezető igazgatója szerint van néhány ember, aki az egyéni érdeke miatt nem akarja elfogadni, hogy a reptér előkészítése a hatályos jogszabályok alapján, valamennyi előírás betartásával készül.

/ 2006.06.19. 11:07:50 |

Újabb fehérvári üzemben gyártanak majd Ikarus buszokat

Két héten belül újabb székesfehérvári üzemben indul meg az új Ikarus buszok gyártása. Még idén 50 buszt szállítanak le friss megrendelésre Szlovákiába - mondta el a Gazdasági Rádiónknak Széles Gábor, aki a cég korábbi tulajdonosaként nemrég vásárolta vissza az egykori szocialista ipar büszkeségét a francia-olasz tulajdonostól.

/ 2006.06.13. 13:24:57 |

Az Albacomp szolgáltathat a BM-nek - 70 milliós pályázatot nyert a fehérvári cég

 Az Albacomp zrt. nyerte a Belügyminisztérium Informatikai Főosztályának pályázatát, amelyet a Minisztériumhoz tartozó 10 intézményben működő Microsoft termékekhez kapcsolódó szolgáltatások elvégzésére írtak ki ez év április 28-án. A szolgáltatások értéke több mint 70 millió forint. A kizárólag szolgáltatásokra szóló szerződés jól illeszkedik az Albacomp új stratégiájába, miszerint 2-3 éven belül a forgalom 50%-a már szolgáltatásokból fog befolyni.