Országos hírek

/ 2007.10.03. 08:17:26 |

A 22 évesek negyede főiskolán vagy egyetemen végzett

Az utóbbi években minden korábbinál több diák, a 22 éves korosztály 22-24 százaléka fejezte be sikeresen felsőfokú tanulmányait. Ez 1990-ben még csak 11-12 százalék volt. A 20 évesek körében alig több mint egy évtized alatt 14-ről 50 százalékra nőtt a nappali képzésben részt vevők aránya - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal "Társadalmi ellátórendszerek 2006" című átfogó jelentéséből.
/ 2007.10.03. 07:43:10 |

Az infláció kétszeresével növekedett a lakásfentartás Magyarországon

Az infláció kétszeresét meghaladó mértékben drágult a lakásfenntartás Magyarországon. A lakáshitelek állami támogatásának visszafogása is érezteti hatását. A lakáshitelek állami támogatásának visszafogását mutatja, hogy a 2000 előtt felvett kölcsönök havi törlesztése átlagosan 23 ezer forint, a 2001-2003 között felvetteké 35 ezer, a 2003 utáni hiteleké pedig már 39 ezer forint. Az egy háztartásra jutó havi kiadás 2003 óta 22 ezerről 30 ezer forint közelébe emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
/ 2007.10.02. 01:15:25 |

Évente 3-4 milliárd Forintot spórolhat az állam az egyforintos megszüntetésével

Nemzetgazdasági szinten évi 3-4 milliárd forintos megtakarítás érhető el az 1 és 2 forintos pénzérmék bevonásával - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A két érme 2008. március 1-jei megszüntetését a jegybank elnöke vásárlóértékük csökkenésével, illetve azzal indokolta, hogy a vásárlásoknál egyre kevésbé használták, elvesztek, azaz "kicsapódtak a forgalomból". Ezért folyamatosan újra kellett gyártani az érméket, előállításuk pedig a névértéket jelentősen meghaladó költséggel jár, amit továbbnövelnek a kezelési, illetve szállítási költségek.
/ 2007.10.01. 19:14:26 |

Zéró tolerancia a környzetkárosító bűnözőkkel szemben

 Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Dr. Bencze József országos rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást írtak alá. Az együttműködés különösen az engedély nélküli hulladéklerakók feltárásában, azok létrejöttének megakadályozásában és a hulladékgazdálkodással foglalkozó gazdasági társaságok ellenőrzésében hozhat jelentős eredményeket. Felderíthetőbbé és könnyebben szankcionálhatóbbá válik a védett természeti területeken járművel történő engedély nélküli közlekedés is, valamint a természeti területeken engedély nélkül folytatott technikai és egyéb sporttevékenység.
/ 2007.10.01. 08:40:17 |

Csütörtökön írják ki a turizmusfejlesztésre vonatkozó EU-s pályázatokat

 Október 4-én megjelennek az egész ország területén a turisztikai vonzerő fejlesztéseket támogató pályázatok. 250 projekt részesülhet több mint 58 milliárd forint támogatásban az egészség-, öko-, kulturális és borturizmus területén. Az októberi, első pályázati csomagban zömmel önkormányzatok, azok társulásai, egyházak és non-profit szervezetek pályázhatnak, minden területen az adott régió egyedi sajátosságainak megfelelően. Külön kiírás jelenik meg a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben megvalósuló fejlesztésekre, a strandok, fürdők megújítására, országos és nemzetközi rendezvények szervezésére.
/ 2007.10.01. 08:34:28 |

Vége a turistaszezonnak - Hétfőfől olcsóbb lett a négynapos matrica

 A személyautókra érvényes négynapos autópálya-matricák ára 1530 forintról 1170 forintra csökken a nyári turisztikai időszak után, október 1-jétől, hétfőtől - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Az árcsökkenés az összes formában, így az SMS-ben megvásárolható autópálya-használati jogosultságra is vonatkozik. A négynapos matricák szezonális díjemeléséből származó többletbevétel egyrészt a megnövekedett forgalom okozta nagyobb üzemeltetési és fenntartási költségeket fedezi, másrészt ennek segítségével tartható fenn a turisztikai szezonon kívül érvényes kedvezményes árszint.
/ 2007.09.27. 07:29:30 |

Januárig változatlan marad a gáz ára

Változatlan marad a földgáz végfogyasztói ára - derül ki a gazdasági és közlekedési miniszter szeptember 22-i rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A rendelet a földgáz közüzemi díjának legmagasabb mértékét állapítja meg. A kihirdetést követő 30. napon hatályba lépő jogszabály a nagykereskedői szolgáltatások díjtételein belül csoportosított át kisebb mértékben. A következő ármegállapítás 2008. januártól lesz hatályos, amihez az idén decemberben meg kell alkotni a rendeletet.
/ 2007.09.25. 07:31:50 |

Közösen a magyar turistákért - 8 ország idegenforgalmi képviselete Székesfehérváron

A Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi képviseletek szövetségének, az ANTOR-nak nyolc tagországa szeptember 28-án együtt vonultatja fel újdonságait a székesfehérvári Novotel szállodában. Ciprus, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Málta, Románia, Szlovákia és Tunézia magyarországi turisztikai képviseleteinek idegenforgalmi kínálatáról a 3. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál keretében a nagyközönség szombaton és vasárnap is informálódhat a Csónakázó-tó partján felállított ANTOR sátornál.
/ 2007.09.24. 10:42:39 |

Októberben újabb pályázat lesz a panellakások ablakcseréire

 Az idei alacsony érdeklődés miatt lehet, hogy a panellakásokra is kiterjesztik az energiatakarékossági pályázattal kapható támogatást - ezt javasolja Rajnai Attila, az Energia Központ Kht. főosztályvezetője. Várhatóan októberben írják ki az új pályázatot a nyílászárók cseréjére, erre 10 milliárd forint jut. Most csak hagyományos építésű lakásokra lehet támogatást kérni egyebek mellett hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére: a költségek 15 százaléka igényelhető, de kedvezményes hitelt is fel lehet venni. A tavaszi kiírás óta a két és fél milliárdos keretnek csupán harmadára pályáztak.

/ 2007.09.24. 08:03:34 |

Jövőre jelentősen gyorsabb és egyszerűbb lesz céget alapítani

 Az új cégtörvény lehetővé teszi, hogy a jövő év elejétől egy társaság székhelye ügyvédi iroda legyen - az ehhez kapcsolódó részletszabályokról szóló rendelet tervezete az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható. Arra, hogy egy társaság székhelye ügyvédi iroda legyen, megbízási szerződést kell kötni az irodával. Ez a megbízás - fő szabályként - határozatlan idejű, határozott csak akkor lehet, ha a cég létesítése is határozott időre történt. Egy másik rendelet-tervezet az elektronikus cégbejegyzést szabályozó korábbi igazságügy miniszteri rendeletet módosítja. Ezt az tette szükségessé, hogy jövő év közepétől a cégeket elektronikusan, egy óra alatt jegyzik be.

/ 2007.09.24. 07:44:00 |

Áremelést hozhat az egész Európában jellemző tejhiány

Egész Európában, így Magyarországon is tejhiány van, ráadásul a Tej Terméktanács szerint a helyzet csak romlani fog. A gyártók azt mondják, hogy itthon a hiány miatt év végéig körülbelül 5-6 százalékkal drágulnak a tejtermékek. Két hete például szállítási problémái akadtak az egyik nagy bevásárlóközpontnak. Több gyártó és forgalmazó sem tudott nekik tejet szállítani. A sokféle külföldről importált tej mellett hazaiból csak kétféle volt a boltban a biotej és kakaós italok mellett. Egy liter magyar tej átlagosan 299 forintba került. Információink szerint a Fehérvár környéki falvakban 120-140 forintért lehet házitejet vásárolni.
/ 2007.09.23. 20:31:36 |

Egyszerűbb lesz az adó egy százalékának felajánlása

 A jövőben egyszerűbb lesz az adó egy százalékának felajánlása. Átláthatóbbá válik, hogy a szervezetek mire fordítják a felajánlott összeget. A módosítás egységesíti a határidőket, a jövő évtől kezdően minden adózónak május 20-ig lesz lehetősége arra, hogy adójának kétszer egy százalékáról rendelkezzen. A civil szervezetek adminisztrációs terheit enyhíti a közzétételi kötelezettség megváltozása. A módosítást követően a civilek ingyen közzétehetik elszámolásukat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján. Az átláthatóságot erősíti, hogy az új szabályozás szerint a civil szervezeteknek meg kell határozniuk a jövőben, mekkora összeg fordítanak működésükre, a fő célok megvalósítására.

/ 2007.09.23. 20:28:38 |

A Magyar Nemzeti Bank bevonja az egy és kétforintos érméket

A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket. Márciusig mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a nála lévő érméket vásárlásai során felhasználja, vagy jótékony célra elajándékozza. A kereskedők címletenként 50 darabot kötelesek elfogadni egy-egy érméből fizetésül, míg a posta és a kereskedelmi bankok 100 darabot címletenként. Jövő év február 29. után nem lehet majd az 1 és 2 forintossal fizetni, így a kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kerekíteniük kell. A bankkártyás fizetéseket, elektronikus pénzmozgást a kerekítés nem érinti.
/ 2007.09.23. 20:25:36 |

Egy héttel korábban kapnának fizetést a közszférában dolgozók?

 Számos új szolgáltatással jelenne meg a következő években a Magyar Államkincstár (MÁK) - ismertette az intézmény terveit Katona Tamás. A szervezet elnöke szerint szerencsétlen az a mai gyakorlat, hogy az önkormányzatok által foglalkoztatott közalkalmazottak bérét a kincstár bérszámfejti, majd az ez alapján járó összeget átutalja az önkormányzatok kereskedelmi bankoknál vezetett számláira, és a helyhatóságok innen teljesítik a kifizetést. Katona szerint ezzel a többlettranzakcióval a tárgyhó 25. napja helyett csak a rákövetkező hónap 3. napján kapják meg az alkalmazottak a bérüket.

/ 2007.09.13. 08:05:55 |

Felével is növekedhet az elektromos áram ára jövőre

 Jelentősen drágulhat az áram itthon a januári piacnyitás után. Ezt a szakmai szervezetek és az ellenzék után a kormány is elismeri. A nemzetközi áramtőzsdéken jövőre 50 százaléknál is nagyobb drágulás következik be, és ez Magyarországot sem kerüli el. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ma - szemben a 10-15 évvel ezelőtti helyzettel - hiány van villamos energiából Európában. A mostani, megawattonként 32-40 eurós, azaz 8-10 ezer forintos ár jövő augusztusra elérheti az 56 eurót, vagyis nagyjából a 14 ezer forintot, ezért szükség lehet majd a fogyasztók szociális támogatására.