Országos hírek
-
Hét-nyolc könyvet olvasunk el egy évben
A kelet- és közép-európai régióban, így Magyarországon is az olvasás a szabadidős tevékenységek rangsorában a filmek és a zene mögé szorult. A felmérések szerint ráadásul többen olvasnak újságot vagy magazinokat, mint könyveket. Magyarország azonban még így is jobban áll, mint szomszédai: az Európai mezőnyben a svédek, a britek és az oroszok mögött a negyedik helyet foglalja el a rendszeresen könyvet olvasók számát tekintve.
2008.04.25. 09:01:36 -
Közzétette az idei pályázati menetrendet az NFÜ
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a tervezhetőség érdekében közzétette a 2008-ban még kiírásra kerülő pályázatok ütemezését. Az NFÜ honlapján olvasható pályázati menetrendből kiderül, hogy milyen témakörökben, mekkora pénzügyi keretre, mikorra várható a pályázati kiírás megjelenése. Az ütemezésben szerepel az is, hogy egy vagy két fordulóban fogják lebonyolítani a pályáztatást.
2008.04.21. 08:43:17 -
Önkéntes fiatalok napja a Vörösmarty Rádióban
Ifjúsági nappal, hegyi akadálytúrával és tavaszi nagytakarítással ünnepli mintegy tízezer fiatal a Közöd!Önkéntes Fiatalok Napját országszerte szombaton. Az Önkéntes Fiatalok Napjához kapcsolódóan a székesfehérvári Vörösmarty Rádió főiskolás munkatársai egy hónapon keresztül az önkéntességgel és a társadalmi felelősségvállalással foglalkoznak műsoraikban.
2008.04.19. 10:40:08 -
Társadalmi vita a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról Székesfehérváron
Csütörtöktől mindenki számára elérhető a Nemzeti Ifjúsági Stratégia tervezete, amely tizenöt éves (2008 - 2023) időtávban fogalmazza meg az ifjúsággal kapcsolatos társadalmi célokat és az ezekhez kapcsolódó állami feladatokat. A most kezdődő társadalmi vita keretében lehetőség nyílik arra, hogy a téma szakértői, civil szervezetek, képviselők, önkormányzati ifjúsági referensek javaslataikat megfogalmazzák. Ennek érdekében véleményüket, javaslataikat 2008. május 15-ig küldhetik el az ifjusagistrategia@szmm.gov.hu e-mail címre. A Stratégia INNEN letölthető!
2008.04.17. 21:13:09 -
Közel a megegyezés a vizitdíj pótlásának ügyében
Közelebb kerültek a megegyezéshez a kieső vizitdíj pótlásának ügyében a tárgyalófelek, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója. Éger István, a MOK elnöke szerdán Szegeden egy, a régió orvosainak szervezett fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján azt is hangsúlyozta, hogy az említett fejlemény ellenére mindenképpen kidolgozzák a háziorvosok jelenlegitől eltérő finanszírozási rendszerét.
2008.04.17. 09:17:16
Új reklámtörvény a parlament előtt
Itt az újabb népszavazás
Visszavonhatatlanná vált az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezés, miután az Albert házaspár csütörtökön átadta az Országos Választási Irodának (OVI) az összegyűjtött csaknem félmillió aláírást. A népszavazást a legkorábban nyár végén vagy ősszel tartják.
Az ország számos pontján szünetel a vasúti közlekedés
Figyelmeztetés a pszichiátriai szerek káros hatásaira
Július végéig lehet pályázni az "Év háza" díjra
Új Magyarország Ügyfélszolgálati Pont nyílt a Velencei-tó mellett
A hazai és uniós fejlesztések helyi támogatása érdekében szervezett, korábban több, átfedéssel működő tanácsadói hálózatok integrálásával a kormány a Kistérségi Koordinációs Hálózat felállítása mellett döntött. A Kistérségi Koordinációs Hálózatok országos rendszere 2008. március elsejétől kezdte meg működését. Szerepe, hogy segítsen az ország lakosságának, vállalkozásainak, közintézményeinek, civil szervezeteinek, önkormányzatainak lehívni az európai és hazai fejlesztési forrásokat.
Mától nincs vizitdíj és kórházi napidíj
A díjak eltörléséről népszavazás döntött március 9-én. A referendumon feltett kérdés alapján a díjakat csak 2009. január 1-től kellett volna eltörölni, azonban az Országgyűlés úgy határozott, hogy már 2008. április 1-től ne kelljen fizetni. A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt háziorvosok és kórházak szeretnék elérni, hogy a kormány kompenzálja a kieső bevételüket. A vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2007. február 15-én vezették be, összege alapesetben 300 forint volt
Szakad a koalíció - kisebbségi kormányzás jöhet?
Az SZDSZ ügyvivői testületi ülése megerősítette a frakció határozatát: április 30-tól kilépnek a kormányból. Kedden tárgyalnak a kormánypártok. Gyurcsány marad és nem akar kisebbségi kormányt. Az MSZP mögötte áll.Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban.
