Országos hírek
-
Az ország lakosságának már több, mint fele használ internetet
Fél év alatt 3 százalékkal nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2009 első félévében 52 százalékos az internet penetráció – több mint 3,9 millióan kapcsolódnak legalább havi rendszerességgel a világhálóra, a legalább hetente internetezők aránya pedig 47 százalék. A penetráció növekedésével ugyan fokozatosan csökken az egyes társadalmi csoportok közötti különbség az internet használatát illetően.
2009.08.26. 21:21:58 -
Sokkal kevesebb az ittas vezető Közép-Dunántúlon
Az első félévben 9 százalékkal kevesebb közúti baleset történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és a kimenetelük is kedvezőbben alakult, a halálos balesetek száma 4, a súlyos sérüléssel járóké 13 százalékkal lett alacsonyabb. Az ittasan okozott balesetek száma Közép-Dunántúlon csökkent a leginkább, mintegy 44 százalékkal. Az M7-esen jelentősen emelkedett a balesetek száma.
2009.08.24. 10:16:02 -
Szent István Király Napja - a legrégibb magyar ünnep története
Augusztus 20. Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg.
2009.08.20. 12:51:39 -
Soha ennyien nem voltak még táppénzen - az ok annyira nem rejtélyes
A tervezettnél még júliusban is sokkal többet fizetett ki az Egészségbiztosítási Alap táppénzre - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) vezetői tájékoztatójából. A munkanélküliség elől sokan próbáltak táppénzbe menekülni: az esetszámban 2009 első három hónapjában az átlagos létszám tíz százalékkal haladta meg az előző évit, ráadásul úgy tűnik, hogy ez a jelenség a további hónapokban sem változott.
2009.08.18. 09:17:10 -
Sokan fordulnak fizetési könnyítésért az adóhivatalhoz
Egyre többen jelzik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH), hogy adójukat nem tudják határidőben maradéktalanul leróni, ezért fizetési könnyítést kérnek. A fizetési könnyítés a gyakorlatban a részletfizetés vagy a halasztás engedélyezését jelenti. Idén május végéig majd 83 ezren folyamodtak efféle enyhítésért. Ehhez képest a tavalyi esztendő ugyanezen időpontjáig hetvenezer ilyen kérelem érkezett be a hivatalhoz.
2009.08.17. 07:40:55
Kevesebb hetilap fogy Magyarországon
Jóval kevesebb idén a gabonatermés mint tavaly
Év végén már mobilon keresztül is vehetünk vonatjegyet
Egyszerűbb és olcsóbb lesz a gépjármű finanszírozás ősztől
Vége a melegnek a hétre - legközelebb szombaton lesz felmelegedés
Panelpályázatok a környezetvédelem jegyében
A pályázati útmutatót és a szükséges dokumentumokat ITT találja!
