Országos hírek
-
Vakáció - a felkiáltójel már a táblára került
Az ország legtöbb iskolájában, így székesfehérvár oktatási intézményeiben is egy hét múlva ér véget a tanév. Az óvodásokkal együtt összesen 1.762.907-an vettek részt a közoktatásban 152.706 főállású pedagógus vezetésével. Általános iskolába 775.741-en jártak szakiskolában 135.268-an tanultak, gimnáziumot 239.992 tanuló választott, szakközépiskolában pedig 273.344 diák tanult.
2010.06.08. 07:48:41 -
Több, mint félmillióan hívták a Nemzeti Segélyvonalat
Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most! A 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 525 000-en hívták. A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet már az elmúlt napokban elkezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz.
2010.06.06. 16:15:29 -
Áradnak a folyók: közel 2600 családot telepítettek ki
Az árvíz miatt kitelepített emberek száma 2.600-ra nőtt az országban, közülük 2.400-an Borsod megyében kényszerültek elhagyni az otthonukat. 259 településen folyik árvízi védekezés, ezek közül 138 település Borsod megyében van. Országos viszonylatban javult az árvízi helyzet, Magyarország középső és déli megyéiben konszolidálódik a helyzet, a munka továbbra is Borsod megyében, a Hernád és a Bódva vonalán a legnehezebb.
2010.06.06. 15:46:41 -
A fizetések és a fogyasztói árak miatt elégedetlen a magyarok többsége
Huszonhárom nemzet közül a dél-koreaiak után a magyarok a legelégedetlenebbek a lakóhelyükkel és közvetlen környezetükkel - olvasható az Ipsos közvélemény-kutató intézet közleményében. A kutatásból kitűnik, hogy a magyar válaszadók leginkább a munkalehetőségekkel, majd a fizetésekkel és fogyasztói árakkal, végül az utak állapotával elégedetlenek. Ugyanezt a sorrendet csak az Egyesült Államokban válaszolók állították fel.
2010.06.04. 08:41:22 -
Magyarország vezeti a spam-világranglistát
Májusban is ranglistát vezet Magyarország – már ami a spamet illeti. A Symantec Message Labs 2010 májusi jelentése alapján hazánkban a levelek több mint 95 százaléka spam. A kutatásból az is kiderül, hogy tízből kilenc spamben van URL, és a kéretlen reklámlevelekben talált domainek mindössze öt százaléka takar valós honlapot.
2010.06.03. 08:20:26
