Kulturális hírek
Felmossuk-e a lépcsőházat?
A Tényeket Tisztelők Társasága 1995 óta hagyományosan Székesfehérváron rendezi meg országos konferenciáját. Az idei találkozójuk előadói elsősorban arra keresik a választ, hogyan lehet megkönnyíteni a felismerést a valódi tudományos érték és a hamisítvány között.
Tartalomhoz az új forma
Dobány Sándor pécsi keramikus alkotásaiból nyílik tárlat a Pelikán Galériában október 24-én, pénteken hat órakor; a kiállítást Oroszy Csaba festőművész ajánlja a közönség figyelmébe.
Négy lány, négy sors, négyszer száz méter
Szeretkezz, ne háborúzz!
A Hair egy életérzést tükröz: a hippik, a „virággyermekek” életstílusát vitte színpadra a darab születése idején - a fiatalok lázadását a szexuális szabadságért, tiltakozásukat a vietnami háború és harcukat a társadalmi kötöttségek ellen. A felújított musical október 18-tól látható a Vörösmarty Színházban.
„Másfél premier” a hétvégén a színházban
Ez a hét sem múlik el új bemutatók nélkül a Vörösmarty Színházban: szombaton este a Hair című musical felújításával várják a közönséget a nagyszínházba, vasárnap pedig a 4x100 című színmű premierjét tartják a Pelikán Teremben.
Fiesta a sportcsarnokban
Néhány napja jelent meg a Fiesta harmadik, Puerto Rico című nagylemeze, és fehérvári rajongóik máris élőben hallhatják az együttes legújabb dalait: pénteken este nyolckor az ARÉV Sportcsarnokban tart lemezbemutató koncertet a zenekar.
Testrészek
Kőnig Frigyes Munkácsy Mihály-díjas festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Városi Képtárban október 17-én, pénteken 18 órakor; a tárlatot Fitz Péter művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Kamu a MéhKasAulában
Október 18-án, szombaton este nyolc órától a MéhKasAula programjában a Kamu együttes is koncertet ad A Szabadművelődés Házában.
Továbbra is számíthat a város támogatására a múzeum
Alig fél évtizedes múltra tekint vissza az a díj, amelyet ebben az évben a székesfehérvári önkormányzat nyert el: szeptember végén adták át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a „Múzeumpártoló Önkormányzat 2003” címet.
„A titkokat az ujjaimnak mondom el”
A Szabadművelődés Háza a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárral és a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézettel együttműködve versíró pályázatot hirdetett Fejér megye és Székesfehérvár általános iskolás diákjainak.
Yvonne, burgundi hercegnő
A Prospero Színkör előadásában október 18-án, szombaton este Witold Gombrowicznak, a XX. századi abszurd színház előfutárának Yvonne, burgundi hercegnő című darabját láthatja a közönség a Helyőrségi Klubban.
Pócspetritől Snagovig
Ember Judit „1956-os” dokumentumfilmjeiből látható válogatás a Barátság Klubmoziban csütörtöktől szombatig, a vetítéssorozatnak csütörtökön a rendező is vendége lesz.
Õszi tárlat a képtárban
Fejér megye hivatásos képző- és iparművészeinek alkotásaiból nyílik tárlat október 18-án, szombaton délután négy órakor a Csók István Képtárban.
Tájak, falvak, virágok
A Vasiak Baráti Körének hagyományos éves találkozója keretében nyílt meg Holányi Julianna festőművész kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. A Balaton-felvidék és a Bakony festőjének tárlata november 3-ig látogatható.
130 éves a múzeum
Október 27-én ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a Szent István Király Múzeum. Az évforduló alkalmából 130 olyan múzeumi tárgyat állítottak ki a Fő utcai épületben, amelyet ritkán láthat a közönség, mert a raktárak mélyén őrzik őket.