Közéleti hírek
Fehérvárra érkezett az egészségvonat
A fehérvári tűzoltócsapat nyerte a versenyt
Sárbogárdon rendezték meg a Gróf Széchenyi Ödön XI. Országos Tűzoltósport Verseny Fejér megyei döntőjét csütörtökön. A székesfehérvári tűzoltócsapat összesített versenyben az első helyet szerezte meg, így ők képviselik majd Fejér megyét az országos versenyen június 30. és július 2. között Székesfehérváron. Az összesített verseny mellett egyénileg is jól szerepeltek a székesfehérváriak, a 100 méteres akadályfutásban Simon Csaba lett az első.
Nevelési módszerek Írországból
Írországi iskolalátogatásuk tapasztalatairól és az ottani oktatási-nevelési rendszer működéséről tartott sajtótájékoztatót Dr. Csapó Csilla alpolgármester és Nagy Tamásné, a Tóvárosi Óvoda vezetője június 5-én a Városházán. Az alpolgármester asszony elmondta, a május 24-29. közötti látogatás során sok hasznos tapasztalatot szereztek a pedagógusok, melyek fontosak a magyarországi gyerekek, szülők és az oktatók számára is.
Sikeres pályázat a munkaerő-piaci partnerség fenntartására
Hárommillió forint gyűlt össze Székesfehérváron a csángó gyerekek oktatásához
A szurkolók is összefogtak a Társadalmi Felelősség Napján
KÉPGALÉRIÁT itt talál az eseményről!
Hétvégén megnyitott a Városi Strand
KÉPGALÉRIA a fehérvári strandról
Hittel, emberséggel, szeretettel - pedagógusait köszönti Székesfehérvár
Térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltás bevezetését tervezi Székesfehérvár
Öt székesfehérvári épület kapott Építőipari Nívődíjat
Időközi választás - Dr. Bezzegi Pál a 13-as körzet önkormányzati képviselője
Kiállítási kutyák kutyagoltak kutyamelegben
Debreceni rádióamatőrök székesfehérvári látogatása
Hétfőn éjfélig lehet benyújtani a Helyi Iparűzési Adóbevallást
Kitöltési útmutatók és nyomtatványok letöltéséhez kattintson IDE!
Június elseje a Társadalmi Felelősség Napja Székesfehérváron is
Június elsején vasárnap a Társadalmi Felelősségvállalás Napján több civil szervezet, vállalkozás segít önkéntes munkával szebbé tenni a várost. Székesfehérváron az országban elsőként indították el a város társadalmi felelősségvállalás programját, melyhez a 19 egyéni választókerület önkormányzati képviselői is csatlakoztak –mondta a város polgármestere Warvasovszky Tihamér a Társadalmi Felelősségvállalás Napjáról szóló sajtótájékoztatón.
Nyitott tornatermek a Társadalmi Felelősségvállalás Napján
Programok a Szedreskerti lakónegyedben