Közéleti hírek
-
Innovatív kezdeményezésekre hívja fel a figyelmet az Erzsébet Nóvum Díj
Az együttműködésen és önkéntes tevékenységen alapuló innovatív kezdeményezésekre hívja fel a figyelmet az Erzsébet Nóvum Díj. Az Erzsébet Ifjúsági Alap pályázatára október 31-ig várják a civil szervezetek jelentkezéseket.
2020.07.27. 12:38:12 -
Inkább bringázz! - rendhagyó kampány indult a kerékpározás népszerűsítésére
Rendhagyó módon alakul idén a Bringázz a munkába! kampány. A koronavírus-járvány okozta helyzet átírta a kezdeményezés szlogenét, amely 2020-ban így hangzik: HA MENNED KELL VALAHOVA, INKÁBB BRINGÁZZ! A Magyar Kerékpárosklub arra buzdít, hogy a munkába járáson kívül bárhova is tartunk, válasszuk a kerékpárt, ha tehetjük!
2020.07.27. 10:55:00 -
A közlekedők és járműveik is áldást kaptak a Maroshegyi templom búcsúnapján
Szombaton, a Maroshegyi Szent Kristóf plébánia búcsúnapján délután hangversennyel kezdődött az ünnep, „Vigadj boldog Pannónia” címmel Pálmai Árpád egyházzenész, karnagy adott elő énekeket, majd P. Tamás Gábor OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány titkára celebrált szentmisét Fehérvár papságával, akik a Vásártéren a híveket és járműveiket is megáldották.
2020.07.25. 20:31:30 -
Több mint 2500-an kezdhetik meg tanulmányaikat az Óbudai Egyetemen
Ebben az évben is jól teljesített az Óbudai Egyetem az általános felvételi eljárásban, így a tavalyi évhez hasonlóan, idén is több mint kétezer-ötszázan kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől az egyetem hét karán. Az Alba Regia Műszaki Karon 186 elsőéves kezdi meg a tanévet.
2020.07.25. 18:22:16 -
Nemes ügy mellé álltak a Székesfehérvári Balett Színház társulatának tagjai
Különleges fotózás volt a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában a Székesfehérvári Balett Színház és az OHF Fotóstúdió közreműködésével. Céljuk, hogy az idős vagy más okból a menhelyen ragadt állatokat megmutassák olyan környezetben, ami a szépségről, csodákról szól, a balett világában.
2020.07.25. 09:45:48
A közlekedőket és járműveiket is megáldják a Maroshegyi templom búcsúnapján
A Corvinus pénzügy és számvitel szakára kellett a legtöbb pont Fehérváron
A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán az ösztöndíjas pénzügy és számvitel szakra, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán pedig a műszaki menedzser szakra volt a legnehezebb bekerülnie a felvételizőknek. A Corvinuson a tavalyihoz hasonló számú elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait Fehérváron.