Hírek
Még 57 km-nyi csatornát kell építeni a városban -2009-ig teljes lesz a rendszer
Legkésőbb az évtized végéig teljes lesz a csatornázottság Székesfehérváron -hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke tartott. Jelenleg 7 helyen folynak munkálatok a városban és 57 kilométernyi csatornavezeték szükséges a teljes lefedettséghez. A 2005 végéig befejeződő munkák 1,3 milliárd forintba kerülnek, amiből 238 millió forint állami céltámogatás, a többit saját költségvetésből fizeti a város.
Éneklő Ifjúság Gála a Táncházban
Megverte a portást a "koliban"
Járőrökre is rátámadt egy dühöngő kollégista fiatalember a város egyik diákszállásán. A egyik kollégiumból kedden késő este, tíz óra körül kért rendőri segítséget az intézmény portása. Elmondása szerint ugyanis egy helybéli fiú belekötött, majd több ízben is arcul ütötte. Mint kiderült, a fiú, aki a segítségül érkező rendőrökre is rátámadt, feltehetően füves cigarettát szívott, sőt alkoholt is fogyasztott.
Az EU-nak változtatnia kell -jelentette ki Romano Prodi
Az Európai Bizottság elnöke radikális gazdaságpolitikai változást sürgetett kedden annak érdekében, hogy az Unió 2010-re a lisszaboni stratégiának megfelelően a világ legversenyképesebb térségévé váljon. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tanácskozásán Mario Monti versenyügyi biztos is amellett szólt, hogy a 2007-2013 közötti ciklus költségvetésében prioritást kell biztosítani a lisszaboni célkitűzéseknek.
Fontosak az online hírek a felsővezetőknek
A Wall Street Journal (WSJ) Online felmérése szerint az amerikai vezetők 99 százaléka használja az Internetet munkahelyén. A Harris Interactive által lebonyolított WSJ kutatásból az derült ki, hogy majd minden, nagy cégnél alkalmazott felsővezető használja az Internetet, s a világhálón megtalálható üzleti híreket, információkat alapvető forrásnak tekintik.
Európa információs társadalom döntéshozói Budapesten
Európa információs társadalom döntéshozói, szakértői, kutatói és projektvezetői a magyar fővárosba érkeznek. Az információs társadalom fejlesztésekre az EU Hatodik Keretprogramja 17,5 milliárd eurót biztosít a 2002-2006-os időszakban. Június 9. és 11. között Budapesten rendezi meg az IANIS (Innovative Actions Network for the Information Society) és az eris@ (European Regional Information Society Association) közös éves konferenciájukat, amelynek fókuszában a régiók szerepe és fejlődése áll a kibővített Európai Unió információs társadalmában.
Egyszer mindenki felpörgeti a pulzusát 15 percre
Magyarországon tizennegyedik alkalommal kerül sor a Kihívás Napjára, amelyen idén 269 település vesz részt. A Magyar Szabadidősport Szövetség által szervezett eseményen 0-tól 21 óráig lehet versenyre hívni az embereket, annak eldöntésére, hol a legsportosabb a lakosság. A cél, hogy az adott napon a lehető legtöbben végezzenek pulzusnövelő mozgást legalább 15 percig. A városban éjfélkor futással és tornával indult a nap. Jó sportolást mindenkinek!
Bronzérmes az Albacomp
A férfi kosárlabda bajnokság bronzcsatájának második mérkőzésén a székesfehérváriak idegenben 87-84-re nyertek a Debrecen ellen, így 2-0-ra megnyerték a két győzelemig tartó párharcot. EnterNet-Internet Férfi Liga mérkőzés a 3. helyért, 2. mérkőzés Debreceni Vadkasok–Albacomp 84-87 (28-23, 17-26, 27-21, 12-17)
A Kodolányi Főiskola vendége volt Magyar Bálint oktatási miniszter
A KJF hallgatói előtt Magyar Bálint oktatási miniszter az Universitas program alapjairól beszélt, majd a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban felvetődő kérdésekre válaszolt. Bevezetőjében Magyar Bálint beszélt a felsőoktatási intézmények belső irányítási reformjáról, amely a minisztérium reményei szerint átalakítja a jelenlegi viszonyokat. Ennek érzékeltetésére a miniszter egy vidéki egyetem példáját hozta fel, ahol jelenleg hat filozófia tanszék van...
Faludy György Székesfehérváron!
Székesfehérvárra látogat Faludy György Kossuth-díjas költő, aki P. Nagy Gabi Radnóti-díjas előadóművésszel vendége lesz a Fejérmegyei Művelődési Központ Irodalmi sorozatának, ami a „Nő a költészetben” címet viseli.
Versenyhátrányban a hazai fuvarozók az EU-ban
Az üzemanyag árának emelkedése alaposan megnehezítette a magyar közúti fuvarozók dolgát, ráadásul az EU-csatlakozás óta a magyar kamionok legfeljebb 200 liter üzemanyaggal léphetik át az uniós határt, derül ki a Világgazdaság cikkéből.
Horgász Európa-bajnokság lesz Sukorón
Fehérvári rögbisek sikere az U17-es EB selejtezőn
Május 14-18 között U 17-es EB selejtezőn vett részt a magyar válogatott Szerbia-Montenegróban, Donji Milanovacban. Mindhárom ellenfélt kiütötték, így bejutottak az Eb-be. Székesfehérvári rögbisek is száp számmal képviseltették magukat, hiszen a csapatban nyolc fehérvári játékos is kűzdött a győzelemért. A 17 évesek utánpótlás csoportja Közép-Európa legjobbjai közé tartozik.
Szakképzési pályázat-konzultáció a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál
A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttal együttműködve meghirdette a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész 2004. évi decentralizált regionális keretének felhasználására, a szakképzés fejlesztésének támogatására vonatkozó pályázatát. A pályázattal kapcsolatosan konzultációt szervezünk, 2004. június 10-én, csütörtökön 9,00 órától a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara II. emeleti konferencia termében.
Fejér Megyei Minőségi Díj -várják a pályázatokat
A Fejér Megyei Minőségi Díj pályázat harmadik alkalommal, változatlan tartalommal került meghirdetése, melyet a pályázat kiírói - a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Fejér Megyei Önkormányzat, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. A pályázat kiírói kiemelték: nemcsak a díjazottak lesznek e megmérettetés nyertesei, hanem minden vállalkozás, intézmény, aki indul a minőségi díj pályázaton, s elkészíti a pályamunkát.