Hírek
-
Gátizom-torna a megelőzésért - a Kontinencia Nemzetközi Hete
Magyarországon az OEP adatai és piaci becslések alapján a szakemberek szerint körülbelül 600 ezerre tehető a különböző vizelettartási problémákkal. A pontos szám megállapítása a témát övező tabuk miatt még mindig igen nehéz. Felmérések szerint azonban az inkontinens betegek kevesebb mint 40 százaléka említi problémáit orvosnak, nővérnek és ez az adat még magasabb, ha széklet inkontinenciáról van szó.
2010.06.24. 20:53:37 -
Sarló utcai Egészségcentrum - rendelési idők a költözés alatt
A napokban már több háziorvos elkezdte a költözést a hivatalosan pénteken nyitó Sarló Utcai Egészségcentrumba. A rendelések pontos helyét és idejét az alábbiakban látható táblázat tartalmazza. A szakhatóságok hozzájárulása után kezdhették a visszaköltözést a rendelőikbe a háziorvosok, és immár akadálymentesített, korszerű környezetben fogadhatják pácienseiket.
2010.06.24. 20:30:18 -
Buch Tibor kapta idén a Pro Theatro-díjat
Ebben az évben már tizenegyedik alkalommal adták át a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat. A közönség szavazatai alapján ebben az évben Buch Tibor színművész részesült az elismerésben, mellyel a Vörösmarty Színház társulatának tagjai, vendégművészek, valamint írók, rendezők munkásságát ismerik el a fehérvári színházbajáró polgárok. A díjat csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adták át a Hiemer-házban.
2010.06.24. 16:16:12 -
Lezárult a Drop-In ifjúságvédelmi tanácsadó program
Sajtótájékoztatón értékelte a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány, valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Drop-In elnevezésű ősszel útjára indított közös programjukat. A program célkitűzése azon szerhasználó fiatalok elérése volt, akik az ellátó rendszerbe nem kerültek be, hiszen nem volt betegségtudatuk, illetve nem érezték problémának szerhasználatukat.
2010.06.24. 16:09:16 -
Dílereket fogtak a rendőrök az ARÉV Sportcsarnok mellett
Székesfehérváron az Alba Regia Sportcsarnok oldalában kábítószer adás-vétel közben értek tetten a nyomozók két férfit. A gyanú szerint a két elfogott férfi huzamosabb ideje foglalkozott a városban dílerkedéssel. Az elfogást megelőzően egy fehérvári édesanya kért segítséget a rendőröktől. A bejelentésében elmondta, hogy 15 éves lánya, véleménye szerint kábítószert fogyaszt az utóbbi időben. Gyanúját azzal támasztotta alá, hogy fogyasztásra utaló anyagmaradványokat talált a tinilány táskájában...
2010.06.24. 15:43:46