Hírek
-
Nem fizették ki az alvállalkozót a 62-es felüljáró építkezésén
Félpályás útlezárással tüntetett több építési vállalkozó Székesfehérvár határában a 62-es főúton. Az itt lévő vasúti kereszteződés felújítása tavaly nyáron kezdődött el. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. egy budapesti kft-vel kötött szerződést a 750 millió forintos munkálatok elvégzésére. Az alvállalkozói lánc végén álló beszállítók azonban tavaly szeptember óta várják a munkájukért járó 150 millió forintot.
2010.06.29. 07:43:10 -
A Manchester United korábbi tehetségével erősített a Videoton
Egy korábbi Manchester United-játékossal, a svéd Bojan Djordjiccsal erősített a magyar bajnokságban ezüstérmes Videoton FC labdarúgócsapata. A klub hétfői híre szerint a 28 éves középpályás az AIK Solna együttesétől érkezik Székesfehérvárra egy csapattársával, Martin Kayongo-Mutumbával egyetemben.
2010.06.28. 19:54:51 -
Megnyílt a föld Börgönd mellett a kukoricásban
Mintha megnyílt volna a föld - úgy néz ki Börgönd mellett a kukorivaföldön az a vízmosás, ami az utóbbi napokban keletkezett. A legnagyobb vízmosás négy-öt méter mély és három méter széles. A terület önkormányzati képviselője, Dr. Dienesné Fluck Györgyi felvette a kapcsolatot a területet művelő céggel, akik megteszik a szükséges óvintézkedéseket, hogy ne történjen baleset. A hasadékba belemászni életveszélyes, így attól mindenkit óvaintenek!
2010.06.28. 19:41:22 -
Az Állami Számvevőszék alelnökévé választották Warvasovszky Tihamért
Megválasztotta Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé hétfőn a parlament. Az ÁSZ alelnöke Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere lett. Az Országgyűlés a számvevőszék új elnökének és alelnökének személyéről titkos szavazáson döntött.
2010.06.28. 18:12:16 -
Látogatás a drezdai hivatásos tűzoltóságon
A székesfehérvári tűzoltók baráti látogatáson vettek részt június 26-án, szombaton Drezda egyik hivatásos tűzoltóságán. A félmillió lakosú német városban jelenleg négy állomás van, ezek közül az egyiket most bővítik, egyebek közt egy hatvan beállásos szertárral. A németországi tűz- és polgári védelmi feladatokat ellátó tűzoltóság feladata az ember- és állatmentés, balesetek műszaki mentése, a tűzvédelem és a tűzmegelőzés mellett a környezeti veszélyek és a nagy vízkárok elhárítása, valamint a sürgősségi mentés és betegszállítás.
2010.06.28. 14:56:40