Hírek
-
Nem volt elég a kétgólos előny a végére
A Sapa Fehérvár csapata 45 percig kiválóan játszott a liga legjobb csapata ellen, de sajnos a kétgólos előny is kevésnek bizonyult. Az utolsó húsz percben a Linz - három gólt ütve - a maga javára fordította a mérkőzést. " Tanulnunk kell ebből a vereségből is és ki kell javítanunk a hibáinkat. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a hazai pályán elvesztett pontokat idegenben kell visszaszereznünk." - mondta Kevin Primeau vezetőedző. Sapa Fehérvár AV19-EHC Liwest Linz: 3-4 (0-0, 3-1, 0-3)
2011.11.23. 07:44:30 -
Garázst veszélyeztetett a tűz Agárdon
Tűzesetről érkezett bejelentés a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére kedden kora este. Agárdon, a Zrínyi Miklós utcában egy családi ház udvarán csaptak fel a lángok, a garázs mellett egy fatároló és egy disznóól, valamint a mellette lévő gumiabroncsok gyulladtak ki. A tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre.
2011.11.22. 21:06:39 -
Vörösmarty Színház műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást a fehérvári diákok
Elindult az együttműködés a színház és a diáktanács között, rengeteg izgalmas program várja a diákokat. Az adventi hétvégeken önkéntesek vezetésével kulisszalátogatáson vehetnek részt a fehérvári fiatalok a Vörösmarty Színházban. Először december 8-án találkoznak a fiatalok a színészekkel és a dramaturggal. Az „Az vagy, amit látsz” program keretében az Óz a nagy varázsló című előadás kapcsán fognak beszélgetni a felnőtté válásról.
2011.11.22. 16:16:43 -
Intelligens iskolák Székesfehérváron - a Telekiben tartották a zárórendezvényt
Székesfehérvár Önkormányzata iskolai informatikai infrastruktúra fejlesztésre nyert Európai Uniós pályázaton. Az intelligens iskola program keretén belül 529 iskolai számítógép csomag illetve 177 intelligens tábla a hozzá tartozó notebbookokkal és szoftverekkel érkezett a város 22 iskolájába. A több mint 306 milliós pályázat zárórendezvényét kedden délután tartották a Teleki Blanka Gimnáziumban.
2011.11.22. 14:36:17 -
További fejlesztéseket tervez a BDW Technologies székesfehérvári üzeme
Üzleti szempontból pozitív változásokat hozhat az a bejelentés, amely szerint a kanadai Magna International európai leányvállalata, a Cosma International felvásárolta a BDW Technologies székesfehérvári autóalkatrész-gyártó üzemét. Az új tulajdonossal közös cél, hogy újabb autóipari cégeknek is komoly beszállítója legyen a jövőben a fehérvári vállalkozás, amely már most a 2013-as esztendőre tervez.
2011.11.22. 13:40:35