Hírek


/ 2011.11.25. 17:36:15 |

Hagyományos Katalin-napi ünnepség a Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál

 Évtizedes hagyományt folytatva november 25-én ünnepség keretében köszöntötték a Katalinokat a Liszt Ferenc utcában Kati néni szobránál. Idén is rengetegen jöttek el a jelképpé vált felsővárosi fertályos asszonyt, Kati nénit ábrázoló szoborhoz, ahol tizenegyedik alkalommal gyűltek össze. Műsort adott a Tilinkó Zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja, majd a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és Földi Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte a Katalinokat.
/ 2011.11.25. 17:02:23 |

Ingyenes vércukorszint mérés volt a fehérvári nagyáruházakban

 Székesfehérvár Önkormányzata és a népegészségügyi szolgálat közösen együttműködve, a Diabétesz Világnapjához kapcsolódóan hét székesfehérvári nagyáruházban szervezett ingyenes vércukorszint mérést pénteken 14 és 18 óra között. Östör Annamária egészségügyi tanácsnok elmondta, szeretnék a szűrésekkel felhívni a figyelmet és megelőzi a népbetegségek terjedését.
/ 2011.11.25. 16:33:56 |

Több ezer tő fát és bokrot ültetnek a napokban Fehérváron

Újfajta kezdeményezésként idén tavasszal hirdette meg Székesfehérvár Városgondnoksága a közterületi növényültetési pályázatot. A növények kiválasztásában a város főkertésze Spanyárné Halász Szilvia segített, azonban ezeket a lakók az öngondoskodás jegyében ültették el. Székesfehérvár Városgondnoksága az őszi kiszállítás keretében 236 darab fát, 5625 konténeres cserjét és 362 fenyőt szállított ki a pályázóknak.
/ 2011.11.25. 16:15:43 |

Kutatófejlesztő bázist hoz a Grundfos Fehérvárra - 350 új munkahely létesül húszezer négyzetméteren

 Új gyárat épít a Grundfos Székesfehérváron. A vállalat a következő év tavaszán kezdi el az építést a Sóstói Ipari Parkban és az óriás szivattyúk létrehozására kialakított új épületben várhatóan 2013 tavaszán kezdik meg gyártást. A beruházáslétszámbővítést is jelent: 350 álláshely betöltésére nyílik majd lehetőség. A cég 50-60 mérnököt foglalkoztató kutató-fejlesztő központot is épít a városban. A döntésről Török László ügyvezető igazgató, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Kocsis Zoltán gyárigazgató adtak tájékoztatást.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.25. 13:17:38 |

Adományozási Információs Pont és Szeretetházikó az Alba Plázában

 Idén is Adományozási Információs Pont nyílott az Alba Pláza Civil Sétányán. A karácsony előtt működő információs pontot Róth Péter alpolgármester, Vámos Zsolt, a pláza vezetője és Elekes Zsuzsa, a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének elnöke nyitották meg, melyhez két év kihagyás után ismét Szeretetházikó és társul a Városház téren.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.25. 12:09:48 |

Megnyitott a LIFE Egészségcentrum Székesfehérváron

  Megnyílt a LIFE Egészségcentrum Székesfehérváro a Huszár utcában. A magénberuházók finanszírozta 550 négyzetméteres központban hiánypótló szolgáltatásokat vehetnek igénybe a páciensek. A korszerű eszközökkel felszerelt központot dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Egészségfejlesztési Osztályvezető főorvosa nyitotta meg pénteken.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.25. 10:44:26 |

Jó hírünk követei a Tourinform Irodában

2011-ben is bebizonyosodott, hogy a székesfehérváriak szeretik a városukat és szeretnének minél többet megtudni látható és rejtett értékeiről. A Székesfehérvári Turisztikai Kft. szervezésében idén közel nyolcszázan indultak a város felfedezésére a Turista Napokon, hogy tanúbizonyságot adjanak elkötelezettségükről, és Székesfehérvár „királyi követévé” váljanak.
/ 2011.11.25. 07:40:46 |

A sokéves átlag felét sem éri el az idén lehullott csapadék Fehérváron és környékén

 Száz éve nem volt olyan száraz a november Magyarországon, mint az idei. Csaknem egy hónappal ezelőtt volt legutóbb kiadós eső. A mezőgazdaságot ért kár már most milliárdos, hiszen néhol a föld olyan kemény, szinte megművelni sem lehet. Utoljára október végén volt kiadós eső Magyarországon. A meteorológusok szerint extrém száraz az idei november.
Havi és sokéves csapadékmennyiséget összehasonlító táblázat a cikkben!
/ 2011.11.24. 17:35:11 |

Idén 226 ezer dollárnyi támogatást osztott szét az Alcoa Alapítvány

 Idén már 19. alkalommal hirdette ki az Alcoa Magyarország az Alcoa Alapítványnál sikeresen pályázó non-profit szervezetek számára megítélt támogatásokat.  2011-ben tíz szervezetet választottak ki, hogy az előzetesen beadott projektjét megvalósíthassa az Alcoa Alapítvány segítségével. A támogatottakat a megújult Hiemer-házban Schmitt Pál köztársasági elnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester jelenlétében jelentette be dr. Forgó Béla, az Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.24. 16:20:42 |

Teljessé vált a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb megújulása - egész hétvégén látogatható

 Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere avatta és adta vissza ünnepélyesen a korábban két évtizedig romosan álló, ám mára teljesen megújult épületet a fehérváriaknak. Az esküvők már eddig is a Hiemer-házban köttettek, a most megújult III. ütem révén pedig a gyermekek is birtokba vehetik majd ezt a közösségi teret, hiszen itt kap helyet a Hetedhét Játékmúzeum is. Az épületbe péntektől vasárnapig bárki bemehet!
A cikkben VIDEÓ található!