Vörösmarty Színház műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást a fehérvári diákok

 Elindult az együttműködés a színház és a diáktanács között, rengeteg izgalmas program várja a diákokat. Az adventi hétvégeken önkéntesek vezetésével kulisszalátogatáson vehetnek részt a fehérvári fiatalok a Vörösmarty Színházban. Először december 8-án találkoznak a fiatalok a színészekkel és a dramaturggal. Az „Az vagy, amit látsz” program keretében az Óz a nagy varázsló című előadás kapcsán fognak beszélgetni a felnőtté válásról.
2011.11.22. 16:16 |
Elindult az együttműködés a színház és a diáktanács között, rengeteg izgalmas program várja a diákokat. Az adventi hétvégeken önkéntesek vezetésével kulisszalátogatáson vehetnek részt a fehérvári fiatalok a Vörösmarty Színházban. Először december 8-án találkoznak a fiatalok a színészekkel és a dramaturggal.
Az adventi ünnepkör szellemében a következő négy szombaton önkéntes diákok kalauzolják végig az érdeklődőket a színház kulisszái mögött. Az önkéntesek felkészítését a Sziti Szociális Egyesület segítette a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány támogatásával. Elsőként a diáktanács tagjai pillanthatnak be a színfalak mögötti rejtelmekbe, majd a civil szervezeteket vezetik körbe, de a kisebb gyerekek sem maradnak ki az élményekből. A Vörösmarty Színház "Az, vagy amit látsz?!" nevű programja keretében az aktuális előadásokról beszélgethetnek a diákok az alkotókkal, színészekkel, rendezőkkel, dramaturgokkal. Az első találkozó december 8-án lesz, amikor az Óz, a nagy varázsló című színdarab kapcsán a felnőtté válásról beszélgetnek a diákokkal.
 
 Az együttműködésről a Vörösmarty Színház megbízott igazgatója, Quintus Konrád, Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok és a Diáktanács vezetője, Korompai István tájékoztatott. A Vörösmarty Színház nyit a fiatalok felé is, ahogyan azt az évadtervezet is mutatja – mondta Quintus Konrád, a színház megbízott igazgatója. Ezért is örültek annak, hogy a város ifjúsága részese szeretne lenni a színház világának. Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok üdvözli, hogy bár még csak alig több mint egy hónapja alakult meg Székesfehérváron a diáktanács, máris a tettek mezejére léptek, és kihasználják a lehetőségeiket.