Hírek
-
Változott a múzeumok nyitva tartása Székesfehérváron
Bár az igazi tavaszi időjárás még várat magára, a székesfehérvári múzeumok már felkészülten, új nyitvatartási rend szerint fogadják a látogatókat április 1-jétől. A Nemzeti Emlékhely október végéig hétfő kivételével minden nap – munkaszüneti és ünnepnapokon is – nyitva tart, a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény és a Hetedhét Játékmúzeum pedig változtatott nyitva tartási rendjén.
2013.04.02. 13:55:12 -
Városi Egészségnapot szerveznek április 6-án a Szent György Kórházzal együttműködve
Április 6-án rendezik meg a Városi Egészségnapot a Szabadművelődés Házában, illetve a Család-és Nővédelmi Központban. Az előbbi helyszínen kardiológiai, szemészeti, ortopédiai, bőrgyógyászati és érrendszeri szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők. A szakorvosi szűrővizsgálatokra elsősorban 25 és 60 év közöttiek jelentkezését várják, előjegyzés a +36-70/380-95-12-es számon kérhető munkanapokon 8 és 16 óra között.
2013.04.02. 13:41:23 -
Árvízi védekezés - délben tetőzött a Gaja a hármashídnál
A nagy mennyiségű csapadék és hóolvadás miatt, a megyében március 31-én, vasárnap két helyszínen, Fehérváron és Bodajkon volt szükség közvetlen védekezésre. A Székely utcai zártkerti ingatlanokban élők védelme érdekében, és a Lugosi árok vizét szivattyúkkal emelik át a Gaja-patak felé. VIDEÓ a cikkben!
2013.04.02. 11:24:54 -
Módosulnak az Autizmus Világnapján rendezett program helyszínei
A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel változik az Autizmus Világnapja alkalmából szervezett délutáni, szabadtéri programok helyszíne. A kék lufis séta és fellépések a Zichy liget helyett az Alba Plazában lesznek. A vártnál nagyobb számú érdeklődő miatt változik a filmvetítés helyszíne is. A „Temple Grandin” című filmet a Szabadművelődés Házában vetítik. A cikkben VIDEÓ található!
2013.04.02. 10:39:21 -
Megtámadták a 24-es busz sofőrjét a Bányatónál
A Bányatónál április 1-jén délután megrongálták a 24-es autóbuszt. A fiatal elkövetők több alkalommal megütötték a buszt, amiért a sofőr számon kérte őket és ekkor rátámadtak a rongálók. A 61 éves buszsofőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a bántalmazás következtében. A 18 és 19 éves bántalmazókat a járőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
2013.04.02. 09:54:31
Haydn és Mozart művei hangzanak el a Jézus Szíve Templomban
Tisztes iparosok a harmincas évekből
Kisállat kiállítás a Szabadművelődés Házában
A Real Madrid utánpótlása nyerte Puskás-Suzuki-kupát
13 év után ismét Magyar Kupát nyert az Alba Fehérvár
Locsolás, vesszőzés, hogy a lány jövőre is egészséges maradjon
Oklevéllel köszönték meg a segítséget
Húsvét hétfő - a víz tisztító ereje
Vége a hosszú böjtnek: kupagyőztesek a fehérvári kosarasok!
A Városház téren fogadták a kupagyőzteseket!