-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Módosulnak az Autizmus Világnapján rendezett program helyszínei
A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel változik az Autizmus Világnapja alkalmából szervezett délutáni, szabadtéri programok helyszíne. A kék lufis séta és fellépések a Zichy liget helyett az Alba Plazában lesznek. A vártnál nagyobb számú érdeklődő miatt változik a filmvetítés helyszíne is. A „Temple Grandin” című filmet a Szabadművelődés Házában vetítik.
A cikkben VIDEÓ található!
2013.04.02. 10:39 |
A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel változik az Autizmus Világnapja alkalmából szervezett délutáni, szabadtéri programok helyszíne. A kék lufis séta és fellépések a Zichy liget helyett az Alba Plazában lesznek. A vártnál nagyobb számú érdeklődő miatt változik a filmvetítés helyszíne is. A „Temple Grandin” című filmet a Szabadművelődés Házában vetítik.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának 2007-ben, így ezen a napon a világ minden részén az autizmussal élőkre és családjaikra figyelünk. Székesfehérváron a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 2009 óta rendez eseményeket a Világnaphoz kapcsolódóan. A „Ragyogjon kékben!” program a Királykút Emlékházban kezdődik, majd az Alba Plázában folytatódik. A rendezvény fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, védnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Mahlerné Köfner Anikó, az Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: „ Az autizmus gyakoribb, mint azt sokan gondolják; minden 100 gyermek közül egy, autizmussal él! A világnap székesfehérvári programjával szeretnénk erre a tényre felhívni a figyelmet. A családokat és az érdeklődőket szeretettel várjuk! Jöjjenek el, sétáljanak velünk, nézzünk együtt filmet és viseljen aznap minden résztvevő valami kéket!”

Róth Péter alpolgármester hozzátette: „A világ számos nagyvárosában kékre világítanak egy-egy neves épületet, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élőkre. Székesfehérváron a Vörösmarty Színház és a Királykút Emlékház öltözik kékbe a MéhKas Dia Projectnek köszönhetően a Világnapon.”
A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel változik a A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel változik az Autizmus Világnapja alkalmából szervezett délutáni, szabadtéri programok helyszíne. Ennek megfelelően a következő módon alakul a „Ragyogj kékben!” című program:
14.00 – Megnyitó a Királykút Emlékházban (változatlan)
16.00 – Kék lufis séta és fellépések (a Zichy liget helyett) az ALBA PLAZÁBAN.
A résztvevők a főbejáratnál találkoznak, innen indul a séta a bevásárlóközpont területén, majd sor kerül Molnár Hajnalka mozgásművészeti- és zsonglőr tanodájának tanítványai, a PirKompánia és a Gólyalányok fellépésére. A vártnál nagyobb számú érdeklődő miatt változik a 19.00 órakor kezdődő filmvetítés helyszíne is. A „Temple Grandin” című filmet (a Királykút Emlékház helyett) A Szabadművelődés Házában vetítik.
