Hírek


/ 2014.11.10. 10:40:14 |

Szent Erzsébet napi adománygyűjtés az Öreghegyi Közösségi Házban

Idén novemberben már harmadik alkalommal szervez adomány-gyűjtést az Öreghegyi Közösségi Ház a nehéz körülmények között élő emberek megsegítésére. A SZETA, az-az a Szegényeket Támogató Alapítvány számára gyűjtenek felnőtt- és gyermekruhákat, cipőket, ágyneműket, lakástextileket, fonalakat, háztartási gépeket, edényeket, kisebb bútorokat, könyveket és játékokat.
/ 2014.11.10. 10:03:48 |

Kézművesek és őstermelők vására a Fehérvári Civil Központ előtt

November 13-án csütörtökön Fejér megyei kézművesek és őstermelők portékáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Fehérvári Civil Központ előtti téren. 15 órától házi tej és sajt, füstölt húsáru, lekvárok és szörpök, valamint kézműves termékek megvásárolására nyílik lehetőség a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szervezésében. Ezúttal kedvezményes burgonya és alma vásár is színesíti a programot.
/ 2014.11.10. 09:31:40 |

Megkezdődött az ÖKO-hét programsorozata a Hétvezér Általános Iskolában

Reggeli tornával indult az ÖKO-hét program- sorozata a Hétvezér Általános Iskolában. Az örökös ökoiskolában már hagyománynak számítanak a környezet és egészségtudatos rendezvények. A projekthét keretében az egész iskolát megmozgató, és az iskolán túlmutató programok is zajlanak. Az iskola gondolt az alsósokra és a felsősökre egyaránt, így minden korosztály érdeklődéséhez igazítottak eseményeket.
/ 2014.11.10. 09:30:19 |

Dalok régről és nemrégről - Presser Gábor szerző estje a Vodafone Sportcentrumban

 Presser Gábor Dalok régről és nemrégről címmel tart szerző estet november 12-én, szerdán este 19 órától a Vodafone Sportcentrumban. A zeneszerző hosszú pályafutásának majd’ minden fejezetéből idéz majd, de nem csak a dalokat játssza, hanem kis történeteket is mesél hozzá. A mostani koncert exkluzivitását tovább fokozza, hogy olyan, általa is nagyra becsült vendégeket hívott meg, mint Falusi Mariann és Szabó Tamás, akik önmaguk is képesek megtölteni egy - egy koncerttermet.
/ 2014.11.10. 09:13:42 |

A Péccsel játszik a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Videoton

A Sport Televízió adásában kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa négy közé jutásért zajló párharcait. A bajnoki listavezető Videoton a Pécsi MFC-vel játszik jövő márciusban, a továbbjutás két mérkőzésen dől el. Az legjobb nyolc között az ágakat is kisorsolták, így már tudható, hogy ha bejut a négy közé a Vidi, akkor a Gyirmót-Újpest párharc győztesével találkozik a döntőbe jutásért.
/ 2014.11.10. 09:12:04 |

Kedden délután 17 órakor nyitják meg a Diák-Deák Galériát

 A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény kiállítás megnyitóra invitál minden kedves érdeklődőt 2014. november 11-én, kedden délután 17 órára. A Diák-Deák Galériában (Székesfehérvár, Oskola utca 10.) a fehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Danka Attila rajztanár) tanítványainak tárlatát lehet megtekinteni, amelyet Sohonyai Edit író nyit meg. A kiállítás november 25-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.
/ 2014.11.10. 07:21:18 |

Szent Márton napi újbor mustra - Csóbor Balázs kékfrankos roséját választották a legjobbnak

 Szent Márton napjához közeledve minden évben összejönnek a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend lovagjai, hogy elhozzák a legfrissebb mintákat és ezeket górcső alá vegyék. Ilyenkor még frissek, üdék, ropogósak a borok, amik még sokat fognak fejlődni, de már olyan technológiai állapotban vannak, hogy megmutatkozhatnak. A kritikus időjárás ellenére nagyon ígéretesek voltak a borok.
/ 2014.11.09. 20:45:50 |

Kiesett a Magyar Kupából a Fehérvár KC

Remek főpróbát rossz előadás követ – szokták mondani. Nos, a Fehérvár KC esetében, ha rossz egy kicsit túlzás is, annyi biztos, a Szeged kitömése után Tilingerék egy szoros meccsen estek ki a Magyar Kupából az Érd ellen.
Fehérvár KC – Érd 27-28 (14-10)
/ 2014.11.09. 09:47:18 |

Nemzetközi gyertyagyújtás a hazájukért halt katonák emlékére

 A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és tagszervezetei 2014. november 11-én Nemzetközi Gyertyagyújtási Akciót szervez. Kérnek mindenkit, hogy a jelzett napon 11 óra 11 perckor egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt katonák iránt. A program fő szervezője a Krajczáros Alapítvány, a centenáriumi kegyeleti megemlékezés fővédnöke Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumelnöke.
/ 2014.11.08. 19:55:00 |

Sima Alba-vereség hazai pályán, Marcel Tenter lemondott!

Első három hazai mérkőzését megnyerte, most pedig a Kaposvár ellen ismét itthon lépett pályára a TLI-Alba Fehérvár. Nagyon rossz első negyeddel kerültek komoly hátrányba a fehérváriak a remekül dobó KKK-val szemben, szünetig kicsit sikerült faragni ebből. Utána pedig egyszer igazán közel került ellenfeléhez az Alba, de a Kaposvár tudott újítani, és kihasználta, hogy a végén bele is törődött sorsába a hazai csapat. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Marcel Tenter vezetőedző bejelentette lemondását.
TLI-Alba Fehérvár - Kaposvár 88-108