Hírek
-
Nincs influenza aktivitás Fejér megyében
Fejér megye területén, 2014. 45. hetében, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 269 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 9,1%-al magasabb, mint az előző héten. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei morbiditás 64,1%-os volt. A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány alacsony. Jelenleg influenza aktivitás nem észlelhető, valamint közösségi járványról sem érkezett jelentés.
2014.11.13. 11:45:02 -
Felavatták a holokauszt áldozatainak emlékművét az Óvoda utcában
Csütörtökön reggel ünnepélyes keretek között avatták fel az Óvoda utcában Paulikovics Iván "A holokauszt áldozatainak emlékére" című alkotását. A Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programsorozat keretében megvalósuló eseményen Székesfehérvár polgármestere és dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója mondott beszédet, aki kiemelte, hogy nemcsak a zsidóknak kell emlékezniük az áldozatokra, hanem a magyar nemzet minden tagjának is.
2014.11.13. 10:37:54 -
Huszadik alkalommal találkoznak a szkeptikusok Székesfehérváron
November 15-én, szombaton délelőtt 10 órától immár jubileumi, huszadik alkalommal gyűlnek össze a szkeptikusok Székes- fehérváron. Az Óbudai Egyetem, Alba Regia Műszaki Karon szervezett idei találkozó programjában lesznek tudományos csemegék és nagyközönség számára is érdekes előadások, beszélgetések. A szombati rendezvényt élőben közvetíti a Galileo Webcast az interneten.
2014.11.13. 09:35:09 -
Fehérvári cég bútorai az osztrák postahivatalokban
A fehérvári Garzon Bútor cégcsoport termékeiből bútoroznak be osztrák posta- hivatalokat. A mintegy 100 embert foglalkoztató cég közbeszerzési pályázaton nyerte el a négy évre szóló tendert. Az idén 80, jövőre 100 osztrák postahivatalt rendeznek be termékeikkel. Komoly elvárást jelent a teljesítésben, hogy egy hivatal berendezése egy napnál nem tarthat tovább. A további megrendelés számairól még nem állapodtak meg.
2014.11.13. 08:34:09 -
Két páros - új előadás szombaton a Prospero Színkörtől
A Paál István Fesztiválon bemutatott produkcióját követően újabb előadásaival folytatja az évadot a Prospero Színkör. November 22-én szombaton 20 órakor Guy Foissy: Két páros című darabját tekinthetik meg az érdeklődők Kós Mátyás, Piber Patrícia, Solymossy Zoltán, Tóth Tímea szereplésével és Micskó Zoltán rendezésében.
2014.11.13. 08:15:30